Nem hittem a szememnek, meg Taylor hangjának sem.

 Még belegondolni is fura volt hogy az Assassin's creed játékben találtam magam és a saját szememmel néztem végig ahogy Rebeka elviszi az Abstergo által elrabolt Shaun Hastings-et. Ez teljesen felfoghatatlan volt számomra, egy álomnak tűnt amit nem tudtam felfogni teljesen, és éreztem hogy nem fogok tudni felkelni ebből az álmodozásból. Sokszor gondolkodtam azon a helyzeten hogy én megyek a kedvenc karaktereim világába….de nem hittem soha sem hogy ez így fog megtörténni. Szofi Walper vagyok, aki a saját álmodozási csapdájába esett

- No akkor már csak fel kell hívnunk hogy hol a halálban van és akkor csak annyit kell tennünk hogy hazahozzuk! - Ujjongott Taylor, de hiába.

- Nem hiszem hogy ez ilyen egyszerű lesz. - Taylor csodálkozva meredt rám a székből.

- Mert? Szofi, most hozták ki, és tuti hogy elengedik, kinek kellene egy Hastings?

- Ezek elvitték és nekem nem úgy tűnt hogy a rendőrség volt. - Förmedtem rá.

- Ugyan már, ne legyél pesszimista. Csak egy telefon.-

 - És szerinted nem az Abstergo-nál van vagy esetleg azoknál akik most vitték el, Taylor gondolkodj már, ez nem a NCIS Los Angeles. Nem is hasonlítanak rá, ráadásul többségükön kapucni volt nem láttad! - Taylor védekezően felemelte a kezét.

- Bocsánat hogy én a ,,csávódat" néztem. Nyugi van tesa nincs para, tudjuk hogy él az ipsénk úgyhogy nincs ok az aggodalomra.

- Dehogy nem van Taylor, ezek az alakok elvitték és nem tudjuk hogy hová. Eddig tudtuk, csak ültünk a babérjainkon jó pár hónapot.

- Én tehetek róla hogy ilyen szar az adminisztráció az Abstergo-nál?

- Nem.

- Akkor meg?

- Jól van na, bocs. Csak ki vagyok akadva hogy épp most rabolták el megint azt akit meg akartunk menteni.

- Elhiszem hogy ki vagy borulva, de mi sem tehetünk sok mindent csak telefonálunk. Vagy ha szerencsénk van és a kis Brithis-ünk magával vitte és be van kapcsolva le tudjuk követni.

- És ha direkt kikapcsolta hogy ez ne történjen meg?-

 Akkor hívom a piros vonalat. - Vigyorodott el.

- Piros vonal?

- Igen, azt hitted Shaunnak az a kis szar IPod-ja amit tőlem kapott nem veszi hasznát?

- Mit fogsz csinálni vele? És honnan tudod egyáltalán hogy magával vitte?

- Mindig magával viszi, tudja mire képes az a kis vacak amit tőlem kapott karácsonyra.

- És?

- Mi és? Aktiválom rajta a forró drótot és akkor meg is van.

- De nem fogják lenyomozni?

- Nem, mert ez egy olyan kicsi rádióhullám mint egy régi rádió, vagy is azt hiszek róla hogy csak egy kibaszott rádió, mert igazából az IPod-ja egy rádió. - Vigyorodott el.

- És mikorra tudod kideríteni hogy hol van?

- Ha jó az IPod akkor gyorsan. - Mosolyodott el bizonytalanul.

- Taylor, nem áll fen a lehetősége annak hogy esetleg……eldobta, hogy ne találjuk meg?

- Ez is egy lehetőség, de ezt csak akkor tudhatjuk meg ha sikerül ezt kivitelezni. - Magyarázta kicsit szomorkásan, de én inkább csalódottabb.

 

***************

 

Taylor végül sikeresen megtalálta az IPod-ot az Abstergo-hoz közeli dohányos kukában ami egy kávézónál álldogált egy pad mellett. Nagy volt a lehetősége annak hogy egy közelben táborozó Assassin horda rabolta el Rebeka vezetésével és most ,,túszként" bújtatják valamelyik bokor mögött. Taylor-nak nem mondtam el hogy mit tudok és mit nem, szerettem volna elkerülni mindenféle csalafinta magyarázatot de még én sem gondoltam hogy idáig fajulnak a dolgok. Nem akartam megváltoztatni sem a játékmenetet sem pedig a saját történetemet. Az én teóriám az volt hogy majd a templomosokon keresztül találkozunk majd, csak nem tudtam hogy majd egy élő animust csinálnak majd belőlem, vagy Valery-ként majdnem kinyírom mert ,,elhagyott". Bár nem tudtam hogy hogyan fog alakulni történetem, az elmém tudta hogy ami körülöttem van nem igaz, de a szemem teljesen mást látott, féltem. Nem tudtam mi történik velem a saját világomban de igyekeztem nem hasonlóra gondolni ezért arra koncentrálok akire kell: Shaun-ra.

 

- És mi a terv? - Kérdeztem mikor Taylor az általam főzött húslevest kavargatta.

- Nem tudom - Dőlt hátra sóhajtozna. - Semmilyen elérhető kapcsolatunk nincs azzal a Brit-tel és nem tudom kihez fordulhatnánk. - Taylor gondolkodva a lábát bámulta.

 

- Nem adhatjuk fel ilyen könnyen, már majdnem a markunkban volt, de most nem haddhatjuk ennyiben a dolgot ha már ilyen közel volt! - Ragadtam meg Taylor vállát és próbáltam felrázni. Erre ő felpattant

- A dolog ott kezdődik hogy csak VOLT a kezünk közül pottyant ki, gondolkozz már! Semmilyen kapcsolatunk nincs egy olyan emberrel sem akik kapcsolatban állnának ezekkel az emberekkel, ezért nem tehetünk semmit. Hidd el szeretnék de nem tudok. - Taylor kerülte a tekintetemet de tudtam hogy hazudik.

- Ha meg akarnád keresni akkor nem itt beszélgetnénk, ha pedig neked annyira fontos a legjobb barátod mint nekem a pasim akkor nem kéne itt siránkoznod hanem mint detektív kocka leülsz a géped elé és mindent tűvé teszel utána.

Taylor egy ideig nem szólt, de nem is kellet. Tudtam mit fog cselekedni, de nem akartam irányítani,  pedig azt tettem, mégis rá bíztam ezt a döntést és magával hagytam a gondolataival.

   Ezek után nem nagyon szóltunk egymáshoz, miközben én a konyhában ügyködtem - ami részemről eléggé ritka események egyike volt - addig Taylor a háttérben mozgatta meg agytekervényit, olykor-olykor nem tudtam eldönteni hogy most áll vagy ül és közben járatja a lábát, vicces volt, de nem tudtam kitalálni. Kicsivel később a gépes asztal gurulós székének a hangját halottam amint hosszasan gurul majd hirtelen megáll. Amint végeztem Taylor már a laptopján pötyörészet valamit, nem volt kedvem firtatni a munkásságát és nem is akartam vele vitába keveredni ezért inkább olvastam a Shaun-tól kapott könyvemet: A tövisek hercege című fantasy könyvet ami a középkorban játszódik, tetszett, és látszott rajta hogy ő választotta, ismert engem mint a rossz pénzt.

Valahogy így teltek el a napok, viszont annyi pozitívum volt a dologban hogy megtanultam főzni, párszor sütni is próbáltam amikor Taylor nem volt ház közelben hanem valahol nyomult a barátaival, legalább is ő ezt mondja mikor elmegy, viszont még soha nem találkoztam a barátaival. Gyakran elgondolkodom hogy nem-e keveredett rossz társaságba de akárhányszor hazajött soha nem mertem megkérdezni mi is történt pontosan, hiszen ismertem már annyira őméltóságát hogy tudjam: kerülni fogja a témát.

   Egy este mégis megkérdeztem.

- Taylor, mikor akarod majd áthívni a haverjaidat? Folyton a nyakukon lógsz, lehet hogy ők is unják nem gondolod? - Taylor abba hagyta az evést és a laptopjához. - Meg amúgy sem mesélsz róluk. Kik ők?

- Az nem fontos. - Sóhajtott. - Csak egyszerűen el akarok szabadulni itthonról, ennyi az egész.

- Hát szent igaz télleg alig vagy itthon, de azért mesélhetnél te is magadról. Shaun mesélt rólad ezt-azt de én tőled is szeretnék hallani pár sztorit. - Leültem Taylor mellé hogy nem tudjon elkerülni.

- Ez igaz de még is mit meséljek? Kockultunk gamplay-eztünk meg AC-ztünk na meg elkezdtük az Amnesia játszását is. Nem mondhatok ezekkel kapcsolatban semmi újat meg amúgy sem vagy az anyám, minek kérdezősködsz egyáltalán?

- Mert nem szeretnék veled is úgy járni mint Shaun-nal. Nem akarok megint azzal szembesülni hogy még egy embert elrabolnak mellőlem. És aggódom meg amúgy is, jelképesen az anyád vagyok mert én mosok főzök és takarítok rád. - Taylor erre csak egy fintort vágott majd nagy levegőt vett.

- Ennyire nem bízol bennem? - Taylor tekintete nyugodt volt és egyben semmitmondó. Hinni akartam neki, de nem mertem így megfogalmazni inkább gondolkodtam.

- Nem erről van szó, csak félek. - A lábamat néztem, valahogy nem mertem a szemébe nézni. Éreztem a szúrós tekintetét ahogy vizsgál mint a tűzfal a letöltésre váró programot.

- Na akkor elmondom inkább mi a helyzet.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés