El sem hittem hogy ismét a kórkázban látom. Göndör fürtös feje ismét a kórházi párnán pihet miközben eszméletlen volt.

Mr. Miles ott állt az ablaknál és Tim-et nézte, látszott rájata hogy nem jár más a fejében csak az hogy ismét felejteni fog, de én vagyis mi eldöntöttük hogy nem így lesz. Ennyi idő után annyira vágytam ezekre a szavakra és most amint megkaptam újra várhatok kitudja hány évet, nem akartam a háttérbők azt nézni ahogy az én Timotim egy másik férfival járkál kézen fogva miközben csókolgatja és ölelgeti én abba belepusztulnék vagy pedig abban a helyben leszarnék mindenkit és felkapnám Tim-et hogy elvigyem egy magányos tó partjára egy egy kis házikóba ahol együtt élhetünk.

- Nem tudom Zac mit tervezel a fiammal de már le is tehetsz róla. - Mordult rám halkan Mr. Miles.

- Megigértem neki hogy nem fog újra bekövetkezni ez az egész. Ő kérte hogy ne felejtsen el semmit.

- Még akkor is ezt akarod ha árt neki? - A hangja lenyugodott - Elhiszem mennyire hiányzik, de ha velem történne ez nem tenném meg vele. - Éreztem a hangjában ahogy remeg - hazudott.

- Ne tegyen úgy Mr. Miles mintha ezt tenné, maga is küzdene a szerelméért ahogy én teszem. - Tim apja nem szólt egy szót sem, csak figyelte a fiát.

Órákig nem szóltunk egymáshoz mikor elóbukkant egy nővér mellette pedig egy orvos aki éppen jegyzett valamit.

- Mr. Miles? - Kérdezte a doktor mire Miles kezét fogott vele. - Dr. Geralt vagyok én fogom elvégezni a fiú vizygálatát. Csupán pár kérdésre kell válaszolni hogy képesek legyünk a fiúra igazítani az átmeneti amnéziát.

- Átmeneti? - Szóltam közbe.

- A fúnak minden évben rész kell vennie ezen a vizsgálaton hogy tudjuk ellenőrizni az agyi működését.

- És ha nem törölnék ki az emlékeit, vagy ha csak halványan emlékezne rá?

- Attól tartok akkor megismétlődhet a mostani eset is. Előbb vagy utóbb az agya kikapcsol és egyfajta álkómába kerülne, mivel nem találkoztunk ilyen betegséggel nem tudjuk kellően kezelni úgy hogy az emlékeivel is életben maradjon.

- És mikorra tudnék kideríteni? - Vágot közbe Miles.

- Mivel az agy a memória azon részét sérült ahol eléggé macerás lenne kezelni ezért csak ilyen módszerhez tudunk folyamodni. Viszont mint régebben úgy most is felajánlom azt a lehetőséget hogy a memória rész kicseréljük.

- Azt inkább ne! - Vágtuk hozzá egyszerre és ahogy láttam mindkettőnket meglepett a hasonló gondolkodás.

- Akkor csak a kérdéseket tenném fel és holnap el is kezdenénk a műtétet.

A fejembe hasított az igéretem, Timothy szavai. Nem hagyhattam annyiban. Holnap elkezdik a műtétet és nekem addigra ki kell találnom valamit vagy Tim ismét elfelejt és kezdhetek mindent előrről.

- Nem létezik valami más mód?

- Zac!

- Csak van valami más mód hogy emlékezzen de ne haljon bele, nem?

- Ezt már megbeszéltük Zac.

- Én meg nem akarom elveszíteni Tim-et, tudja milyen érzés több éven keresztül nézni azt az embert akit szeretsz és nem mondhatod el neki mert attól félsz hogy miattad fog felrobban az agyvize.

- Maga egy zseni fiatalúr! - Újongott a doktor.

- Hogy? - Döbbentem meg.

- Igaz még csak újonc vagyok a szakmában de azt minden orvos tudja hogy az említett víz nem csak dísznek van, talán ha az agy memória részét valamiképpen letisztítjuk mert ha jól olvastam csak felszínileg sérült az agy és talán le tudnánk tisztítani vagy csak enyhíteni. - Magyarázta lelkesen az orvos.

-És az hogy lehetséges? - Lépet be Mr. Tomlinson aki Mr. Miles mellé lépet.

- Így elméletileg lehetséges, viszont még meg kell beszélnem a feletteseimmel a részleteket. De még ha engednék és még így is hosszadalmas lesz a folyamat mert az agy egy eléggé macerás szerkezet. - Az orvos kissé elgondolkodott aztán a nővérrel együtt elhagyta a kórtermet.
Az ágy körül egy darabig csend volt miközben a feszültség a mennyezetig szökött és nem kellett hozzá sok hogy azt is kitörje.

- Nem hiszem hogy ez jó ötlet. - Mondta Mr. Tomlinson.

- Honnan tudja? - Vágtam rá.

- Most mondta hogy egy kezdő. Nem fogom Tim-et egy kezdő kezére adni. - Mr. Miles meg markolta az ideges férfi vállát.

- Lewis, mondta a doktor hogy megbeszéli a részleteket a feletteseivel. Ötletnek jó, a dolog majd élesben fog zajlani és majd külön kérem hogy egy tapasztaltabb doktor foglalkozzon a dologgal. - Mr. Miles bíztatóan nézet a tanárra akin látszott hogy nem lett higgadtabb.

- Tudom hogy aggódnak érte, de talán ez a megoldás mindenkinek megfelel, nem? - Tettem hozzá támogatóan de Mr. Tomlinson csak még mérgesebb idegesebb lett.

-  Legyen. - Sóhajtott feszülten. - De, ha Tim-nek bármi agyi károsodása lesz még e mellett az a te hibád lesz.

Egy darabig megengedtem magamnak egy mosolyt, de a végén félbe maradt mert láttam Mr. Miles arcán az érzelem hullámokat ahogy az ajtó felé néz. Követtem a pillantását és apát láttam meg. Apám nem is lehett volna idegesebb és mellém lépet miközben régi barátját fürkészte.

- Hogy van a kölyök? - Kérdezte apám, és el sem hittem hogy hirtelen egy kedves szava lett Mr Miles-hoz és a tanárhoz.

- Jól van. - Mondta egy szelíd mosoly keretében Miles. - A fiadnak hála találtunk egy megoldást ami mindenkinek megfelel.

- Tényleg? - Apa büszkén rám mosolygott mire én bele boxoltam.

- Persze, azt hitted olyan hülye vagyok?

- Ne feledjétek, hogy ez egy kórház. - Csitított minket Tomlinson. Mindenkin végig néztem és láttam hogy Miles arca valamilyen szinten fiatalabbnak tűnik ha vidámabb a kelleténél.

- Nem hittem hogy ennyi idő után így foglak majd látni. - Szögezte le Miles miközben apámra vigyorgott.

- Én sem, és sajnálom hogy annyira viharos voltam annak idején. Eláshatnánk a csatabárdot a gyerekek kedvéért?

- Ezt ne tőlem kérdezd. - Miles Dr. Tomlinsonra pillantott bár nem tudtam hogy neki mi köze van Timoti-hoz.

- Lewis?

- Legyen, én is már unom az egész hajcihőt. - Mr. Tomlinson a kezét nyújtotta mire apa belecsapva kezet rázott vele. Volt egy olyan érzésem hogy Timothy is örül bárhol is legyen most.

- Mi lesz majd a kölyökkel? - Kérdezte apám.

- Még a doktor beszél a feletteseivel - magyarázta Mr. Tomlinson. - a teória nem rossz, csak élesben lesz érdekes.

- Ha bele egyeznek kérni fogjuk egy tapasztaltabb orvos segítségét elvégre egy zöld fülűről van szó. - Tette hozzá Miles.

- Én is ezt tenném. - Helyeselt apa.

  Egy ideig csend volt majd ami megtörte az engem hozott zavarba.

- Éhes vagy? - Kérdezte apa nevetve? - Gyere a büfében választasz valamit - Intette apa majd minden ellenkezés nélkül vele mentem.

A büfében egész jó volt a kaja, bár egy kórházban álltalában kevés a választék de ez most kivételesen felszerelt volt pedig mikor Tim ide került akkor is ugyan ez a bűfé volt csak szarabb.
Apa vett nekem két szendvicset és egy üdítőt, magának pedig egy kávét kért.

- Mikor vesztetek össze Mr. Miles-al? - Kérdeztem miután leültünk a folyosó egyik padjára.

- Még mikor ovisok voltatok. Akkor telt be nállam a pohár. - Magyarázta.

- Az előtt?

- Nem volt semmi, Harry ide költözött Mr. Tomlinson-hoz ahol néha össze beszéltünk találkákat, de jöttek neki a gyerekek nekem pedig a munka majd ti, innentől kezdve alig beszéltünk. Mikör anyáddal kitaláltuk hogy mi is ide költözünk reménykedtem benne hogy valahogy helyre áll majd a baráti kapcsolatunk, de nem is találkoztunk. Mikor megismerted Tim-et és elhoztad hozzánk nem volt semmi baj. A baj nálam ott kezdődött mikor mondtad hogy Tim a kórházba került és ott találkoztunk  ennyi idő után elősször és mikor mondtad hogy szerelmes vagy Tim-be azt hittem hogy rosszul hallok - Sóhajtott. - Nem arról van szó hogy bajom van a melegekkel, csupán azt gondoltam hogy Tim a háttere miatt tett téged is meleggé. Azt szerettem volna ha normális életet élnél barátnő feleség satöbbi...persze az se baj ha a saját nemedhez vonzódsz csak aggódtam érted. Nem akartam hogy ez a kis zsebpiszok tönkre tegyen téged. - Apa bűnbánóan nézett rám majd kiitta a kávéját. Miközben falatozgattam bele gondoltam apa helyzetébe. Volt egy barátja aki majdnem olyan volt mint az öcsse aki hirtelen Atlantába költözik ami egy teljesen más kontinensen van. Néha találkozgatnak de aztán azon kapja magát hogy a haverja teljesen eltűnt az életéből. Mikor pedig ő is Atlantába ment kiderült hogy a kisfia egy buzi és ráadásul az eltünt haverja kisfiába. Így végig gondolva én is így reagálnék - vagy ha nem rosszabbul.

- Így vissza gondolva lehet én is így reagáltam volna, legalább is ha Frie tenné ezt velem.

- Ne mond ezt. - Intett apa. - Ne legyél olyan mint én hanem jobb, Tim-nek nem egy ideg bajos kell hanem egy igazi férfi aki mellett nem érzi magát elveszetnek. - Apa bíztatóan rám mosolygott. Mikor befejeztük az evést vissza mentünk, de csak Miles volt ott.

- Lewis? - Kérdezte apa.

- Vissza kellett mennie.

- Itt volt az orvos? - Most én kérdeztem.

- Még nem volt itt, de jött a nővér hogy éppen most tárgyal a feletteseivel.

- Mikor döntenek? - Türelmetlenkedtem.

- Ne sürgesd az egészségügyet Zac. - Csitított apa. - Ha sietteted attól Tim nem jönn vissza hamarabb. - Csalódott egyetértettem apával. Vissza roskadtam az ágy meletti székre és közelebb mentem az ágyhoz hogy legalább a fejemet le tudjam dönteni a keze mellé. Apáék nem szóltak semmit csak csendben figyeltek. Csalódottan végigsimítottam Tim erőtlen kézfejét majd megszorítottam és nem engedtem el. Próbáltam türelmes lenni... ami nem mindíg jött össze de most a szerelmemmért meg kell tennem.

Mikor felébredtem a doktor épp apáékkal tárgyalt és úgy tünt nem reménytelen a helyzet, az orvos pedig diadal ittas mosollyal elszelelt.

- Mi a helyzet? - Kérdeztem, de hirtelen Mr. Miles felkapta a telefonján és kiment. Apa bíztatóan mosolygott.

- Azt mondta az orvos hogy hívnak egy tapasztalt agysebészt és már holnap kezdik a műtétet, bár lesznek kisebb nagyobb elváltozások AMIK csak külsőleg fognak jelentkezni mint például a rendellenességek kiéleződése meg hajszín elváltozás és hasonlók.

- Neki mik lesznek? - Néztem aggódva Tim-re.

- Tim-nek lehet hogy kicsit sötétebb vagy világosabb hajszíne lesz és lehet jobban fog látszódni hogy heterokrómiás.

- Hetero...mi?

- Nem egyforma színű a szeme, az egyik zöld a másik kék és lehet ez jobban meg fog látszódni mint eddig, de ugyan olyan lesz mint a műtét előtt.

- És az emlékei?

- Az orvos azt mondta nem igérheti hogy vissza kapja az óvoda előttit de az első műtét utánikat vissza kapja és olyan lesz mintha nem is került volna kórházba. - Ettől kicsit megnyugodtam, de még bennem volt a kis ördög aki azt rebesgette hogy nem fog emlékezni rám és kezdhetem előrről az egészet, de nem érdekelt. Ha anélkül közeledhetek Tim-hez hogy bármi bajt okozok neki akkor még ezt a próbát is ki állom. Érte bármikor.
Mr. Miles bejött az arcán pedig egy ideges mosoly ment végig.

- Lewis alkotott? - Kérdezte apa kissé unottan.

- Nem, csak aggódik. Mondtam neki a tapasztalt orvost aki elvileg már úton van, de még így is aggódik Tim-ért. Mondtam neki hogy bízzunk a legjobbakban. - Apa erre bele boxolt a karjába amit ördögi mosollyal koronázott.

- Nem lesz semmi gáz. Egy profi orvost küldenek, akkor meg mi baj lehetne?

- Hogy elszúrja. - Válaszolta suttogva mire mindannyiunk mosolya lefagyott.

- Bízzunk a doktorban, mást nem tudunk tenni. - Suttogtam és reménykedtem hogy nem csak apáék halották.

- Úgy legyen. - Helyeselt Miles egy grimasszal az arcán. - De most nem árt haza térnünk, holnap egész nap itt fogunk szobrozni és szurkolni fogunk hogy minden sikerüljön.
Támogatóan bólintottunk és döcögve felkaptam a táskámat. A szívem szakadt meg mikor kiléptem a kórház üveg ajtaján, nem akartam Tim-et egyedül hagyni, súgdosni akartam a fülébe hogy még tudja mit érzek iránta és hogy soha nem hagynám el, de nem tehettem hisz Tim már nem ki gyerek és nem is szabad annak kezelnem. Szeretem az egy dolog, de attól még nem vagyok az anyja - bár régen imátkoztam hogy bár az lehetnék.

Másnap reggel mikor odaértünk apával Miles és Tomlinson már ott görcsöltek a műtő terem előtt. Miles ránk nézett, de Tomlinson tudomást sem vett rólunk, de meg is értem.

- Mikor kezdték? - Suttogta apa mikor kezedt fogott Miles-al.

- Hajnali ötkor hozták a műtőbe és felhívtak minket mielőtt kezdték volna. Tájékoztattak minket az előnyeiről és a hárányairól...

- Mik a hátrányok? - Szóltam közbe.

- Csak amit tegnap elmondtak semmi komoly dolog. - Vágta rá Miles mire én egy kicsit lenyugodtam.

- Egész nap kezelni fogják? - Kérdezte apa.

- Lehet. - Miles Tomlinsonra nézett aki még mindíg a le redőnyözött ablakot nézte.

Órákig csak járkáltam fel alá, egy falat sem ment le a torkomon végül annyira apa agyára mentem hogy belém tuszkolt egy sima kiflit majd leültetett a mellette lévő székre és megfenyegetett hogy oda láncol ha fel merek álni. Senki nem figyelte az órát csak a feszülstég maradt meg bennünk és csak imátkozni tudtam hogy Tim-nek minden sikerüljön. Talán nem ugyan azt csinálják mint amit mondott a fiatal doki de ha segítenek rajta nekem úgy is jó, én csak vissza akarom kapni, bár ez kicsit nyálas de most nem tudok másra gondolni csak ahogy őt néztem a háttérből. Még ha verték vagy szidták is mindíg vidám volt, erősebb volt mint én, sokkal. Szerettem volna megmondani neki, de nem tudtam, de most képes leszek elmondani neki.
Addig agyaltam azon hogy hogyan fogom elmondani hogy bele sápadtam, a félelmeim nem száltak el sőt nőttek. A kis sátánka ott motoszkált az agyam sarkában és folyton azt mondta hogy ugyan úgy lesz mint régen, valamikor hittem valamikor nem. Nem tudtam mit tenni csak reménykedni.

- Harry! Lewis! - Kiabált a folyosó végéről egy göndör vöröses hajú lány aki talán most járhatott a huszas évei felé. Mire ide ért majdnem kifutott belőlle a szusz, Tomlinson oda ment hozzá és segített neki felálni, de a lány azonnal a biosztanár karjába szorította vékony kezét.

- Mi történt a kis öcsémmel? Jól van? Mikor vitték be? Mikor jön ki? Hogy állnak az esélyei? - A lány aggodalma mindenkire kihatott de a tanár erőt vett magán.

- Van rá esély hogy vissza állítják az emlékeit anélkül hogy bármi is történne vele. Jól van. Kora reggel vitték be és nem tudom hogy mikor jön ki. És fogalmunk sincs hogy milyenek az esélyink, az orvos azt mondta minden rendben lesz elvégre egy olyan ember kezeli aki már húsz éve benne van az agysebészeti szakmában. - A lány kiegyenesedett és a válla felett átölelte Tomlinsont. Mikor elengedte rám pillantott majd Miles-ra.

- Ő meg ki? - Mutatott rám.

- Ő itt Zac, Tim óvodás kori szeretőlye. - Magyarázta a férfi majd rám pillantott és bizakodóan rám mosolygott.

- Én Hope vagyok Tim nővére. - Nyújtotta a kezét és én megráztam.

- Nem is tudtam hogy van Tim-nek nővére.

- Nem nagyon szoktam mostanság itt lenni a suli miatt Angliába kellet mennem. Mikor megtudtam mi történt a kis Tappancsommal az első gépre felszáltam és már jöttem is ahogy mindent megtudtam Grace nénnitől.

- Beszéltél Grace nagyival? - Csóválta a fejét Miles.

- Ő hívott fel és azt mondta nagy baj van Tappanccsal...De most itt vagyok és megvárom veletek hogy mi van. - Mondta a lány diadalmasan.

- És a suli? - Nézet rá szúrósan Tomlinson.

- Nyugi Lou minden rendben lesz, már nagykorú vagyok így én intézhetem az ilyen kínos ügyeimet úgyhogy bíz csak ide és inkább Tappancsért aggódjunk. - Mondta Hope ellenkezést nem tűrően.

Még mindíg órákig vártunk miközben mindenki Timotiért imátkozott. Ezt akkor csináltam utóljára amikor kicsi voltam és a kórházban voltunk. Eszembe jutott a beleset. A szürke Ford kocsi és a sötétített ablak mögött megbújó férfi aki senkit nem kímélve elütütte Tim-et és én csak néztem ahogy felrepül a kis teste és mint egy roncsbaba földet ért, nem halottam sírást vagy kiabálást, csak az autó motorjást és a kerék csikorgást ahogy felgyorsít miután elvégezte feladatát. És én csak néztem. Mikor minden erőmet össze szedtem odarohantam hozzá és csak néztem ahogy a karjaim között élet és halál között volt. Apa volt az első aki megérkezett és hívta a mentőkét miközben én keservesen sírtam érte. Miután elvitte a mentő beülhettem apa mellé a mentő autóba és szirénázva elillantunk a helyszínről. Mikor oda értünk nekünk a folyosón kellett várakoznunk amíg Tim-et kezelték az volt életem legszórnyűbb nyégy órája. Mikor apa elment lerendezni pár dolgot a rendőrséggel megengették hogy be menjek Timoti-hoz és vagy órákat ott rostokoltam az ágy mellett miközben azon agyaltam hogy mit tehettem volna másképpen. Aztán megjelent Mr. Tomlinson és Mr. Miles. Tomlinson mikor meglátta Tim-et ahogy vérben és kötésekben fekszik végig futott rajta a rémület és könnyes szemekkel az ágyához szaladt miközben ezt mondta neki ,,kincsem" ,, Tappancsom" ,,Timoti". Vagy órákig simogatta az arcát majd végül Mr. Miles vezette el onnan az ablak mellé és magához ölelte ,, nem lesz semmi baj Boo, meg fog gyógyulni" mondta miközben a hajába túrt és a hátát simogatta. Szerettem volna elhinni, de a reménykesés akkoriban ismeretlen volt számomra. Apa jelent meg az ágy végénél és megdöbbenve nézett Miles-ra aki szintén döbbenten nézett vissza rá aztán átfutott apámon a tiszta harag és rám nézet majd Tim-re aztán megint rám. A következő pillanatban apa megragadta a karomat és kirángatott a szobából miközben kiabáltam vele. Az utolsó pillanatban visszanéztem és láttam ahogy Tim szeme félig ki van nyitva és engem néz. Zavarodott volt. Annyira szerettem volna elmondani neki hogy nincs semmi baj, de nem volt rá módom és az soha nem jöhetett el. Apa egy másik álltalános iskolába íratott és soha többé nem láttam csak mikor nylt nap volt a középiskolákban. Olyan gyönyörű volt, a göndör haja ahogy a nyakszirtjét simogatták és a hangja amikor kérdezett olyan gyönyörűen csengett benne minden szó hogy azonnal meg kívántam. Meg akartam fogni a kezét, a falhoz akartam nyomni és addig csókolni amíg bele nem fulladunk, de nem tehettem. És ez volt a legrosszabb mindenben. Próbáltam elfelejteni és normálisan iskolát választani és mire észbe kaptam ugyan abban az osztályban voltunk és csak távolról nézhettem.
És most itt volt az alkalmam hogy szabadon csókolgassam, teljesítesem amit szeme szája megkíván, kielégíteni minden téren még fel is kötném magam ha ezzel boldoggá tehetem.

Bele telt egy kis időbe mire megközdöttem az érkező könnyeimmel, de végül nem engedtem nekik. Végül elvesztettem minden kontrolomat mikor az orvos kijött, véres kesztyűvel, ruhával. Mindenki felé fordult és bizakodóan néztük ahogy leveszi a kesztyjét majd ránk néz.

- A műtét sikeres volt - mikor ezt mondta akkora kő eset le a szívemről hogy azt hittem elájulok - mindent a helyére tettünk a sérülés nagy részét el tudtuk tüntetni és a beígért válátozások a műtét végeztével lassan beindultak. A fiúnak kell egy kis pihenés és holnap már jöhetnek is látogatóba - Magyarázta a doki -  De legyek vele óvatosak ha most be mennek be. - Tette hozzá mosolyogva.

- Felébredt? - Lepődött meg Hope.

- Igen, a műtét után nem sokkal. És megkérdezhetném hogy melyikük Zac? - Nézett végig kíváncsian.

- Én lennék. - Jelentkeztem.

- Timothy külön kért hogy küldjelek be mert szeretne valamit mondani neked. - Kacsintott majd elment. Belém állt az ideg. Mit akar mondani? Rosszat? Jót? Nem akartam várni mindent ott hagyva berontottam a műtőbe és láttam ahogy a rongyok véresen áznak egy vízzzel teli lavórban, a szerszámok egy tálcán hevertek egy tálcán és átfutott rajtam a rettegés. Mit csináltak vele? Oda sétáltam Timhez aki lassan felém irányította a szemét és azonnal éreztem a változást. A szeme valóban ellentétes színű volt az egyik gyönyörő zöld a másik pedig úgy nézett ki mint ha egy tömény tempera festékt egy kis vízbe cseppentenénk. Nekem még így is csodállatos volt. Tim lassan mosolygott rám és tudtam hogy ez a leggyorsabb mozdulat amit véghez tud most vinni.

- Szia Tim. - Suttogtam és lassó mozdulattal végig simítottam az arcát.

- Zac. - Suttogta erőtlenül.

- Nem kell beszélned, inkább pihenj. - Mondtam aggódalmasan.

- Csak el szeretném mondani...hogy...örülök hogy nem hagytál megint elveszni. - Mosolya még szélesebb lett.

- Soha többé kicsim. - Erősítettem meg.

- Tudod mit szerettem volna mikor átmentem a zebrán? - Ezen meglepőttem...emlékszik arra a napra?

- Mit? -  Gyorsan elhessegettem a megdöbbenésemet a kedvéért.

- Hogy te csókolj meg. - Suttogta. Én pedig annyira boldog voltam hogy nem bírtam a könnyeimmel. Közelebb hajoltam és az ajkába súgtam.

- Neked bármit.

Gyenge csókot raktam az ajkára. Olyan puha és édes volt hogy nem akartam tőle elszakadni, de azt is tudtam hogy nem néznék jó szemmel ha kisajátítanám bár le is szartam volna midenkit Miles-on át egészen apámig. Mikor éreztem hogy lassan felemeli a fejét kissé vissza segítettem hogy ne erőltesse meg magát túlságosan majd fájdalmasan elengettem az ajkát és a könnyek egyre csak döltek a szememből mert nem akartam hogy ez álom legyen.

- Szeretlek Timothy Miles.

- Én is szeretlek Zac. - Suttogta vissza habozás nélkül. Nem kellettek a mozdulatai hiszen tudtam, láttam a szemén a megkönnyebbülést és a mérhetetlen örömöt. - Amint kiszabadulok innen menjünk el hot-dog-ot enni, oké?

- Rendben. - Nevettem és közelebb hajoltam hozzá míg nem összeért a homlokunk és belevesztünk egymás szemébe. A zöld szeme nyugott volt de a kék szeme szín olyan volt mint az örvény, belevesztem az álltala okozott űrbe és nem volt kedvem kiszakadni belőle. A varázslatos pillanatot az ajtó lassú hangja és egy hollámos hajzuhatag szakította félbe.

- Tappancs! - Szaladt be Hope és mikor meglátta mi folyik azonnal zavartan elhalgatott és lassú modulatokkal az ajtó felé közeledett. - Bocsánat...

- Semmi baj. - Mondta Tim halkan.

- Ugyan csak pihenj öcsi, csak anyád már tűkön ül. Hogy vagy?

- Sokkal jobban. - Mondta Tim miközben rám nézett.

- A doki szerint holnap jobban leszel - Hope hangja meg akat és felcsillant a szeme. - Úr isten Tapsim, sokkal jobban látszik a szem színed - A lány közelebb settenkedett hogy jobban szemügyre vegye. - És milyen csodállatosak bár nekem lenne ilyen - duzzogott - akkor biztosan minden srác rám startolna.

- Szerintem most menjünk, Tim-nek pihennie kell. - Veregettem meg a vállát mire Hope elgondolkodott.

- Igaz is. Meg kell nézenk hogy holnap este melyik repülő megy vissza Angliába. - Hope az öcsére nézett és egy gyors puszit nyomott a homlokára. -  Te meg jobban vigyáz magadra te idióta, ha nagyi nem szólt volna akkor nem is tudnék az egészről.
Timtől már csak egy halvány mosoly telt és már tudtam hogy lassan végleg lemerül az aksia. Hope kireppent a műtőből és az ajtót résnyire nyitva hagyta. Visszanéztem Timre aki rám mosolygott. Ismét egy gyenge csókot raktam az ajkára majd lassú mozdulattal végig simítottam az arcán az ujjaimat ami tetszet neki - a szeméből láttam csak.
Kimentem a szobából és apára mosolyogtam mire ő vissza mosolygott majd Miles-ra nézett.

- Ideje mennünk. - Jelentette ki mire Miles és Tomlinson is felfigyelt.

- Meg se nézed hogy mi a helyzet? - Durcáskodott Miles.

- Ugyan Harry ez nem az én dolgom, legyetek vele ti többet én már lerendeztem a rám eső felét. - Védekezett apa.
Mikor már csak pár lépés választott el hogy eltűnjünk a lift mellet Miles apa után kiabált.

- Minden jót Nasir!
 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés