Prológus

A nő halkan a fülébe súgta azokat a szavakat amit az előtte álló férfinak szánt. A férfi tudta hogyha a nő átlép azon a kapun hogy megkeresse a darabokat mikor vissza fog jönni már nem fog emlékezni semmire ami ebből a világból való.
- Utánad megyek. - Suttogta a férfi.
-Tudod hogy veszélyes. - A lány hangja remegett.
- Tudom, de segítség nélkül nem jöhetsz vissza.
- Honnan tudom, hogy te leszel az?
- Emiatt ne aggódj. - A férfi átölelte a nőt majd egy szívdobbanásnyi idő után elengedte és hagyta őt elmenni.
 

- Haimon!

Ugyan az a név mindennap. Gondolta a lány, akinek órája már reggel 6 órát mutatott. A lánynak barna haja és ezüstös barna szeme volt. A lány neve nem Haimon volt, hanem Eliz, akárhányszor álmodta ugyan azt az álmot nem értette miért hallja ezt a nevet: Haimon.
Eliz szobája átlagos volt, tele volt japán képekkel, rajzokkal különböző jegyzetekkel és poszterekkel teli falak vették körül, ablakát két tengerkék színű függöny takarta be mellyel a hajnali gyengéd szél játszott. Az ég borús volt, a házak emeletesek vagy panelházak voltak a távolban. Eliz kimászott az ágyból a fehér pingvines pokróctakaró a földre került. Eliz nem törődve semmivel, lement egészen a konyháig az apja vagyis a nevelő apja Dante főzőcskézett, éppen rántottát csinált. Dante egy magas erős alkatú fekete hajú középkorú ember volt. Tekintete mindig nyugtató volt, soha nem mutatta ki az érzéseit, mindig is bizonytalan volt az ember, ha a közelében.

-Jó reggelt Dante! – Mondta a lány kicsit kedvetlenül.

-Jó reggelt neked is mókuska! Hogy aludtál? – Fordult meg Dante, aki gyengéd mosolyt mutatott a kedvetlen lánynak. – Hogyhogy ilyen kedvetlen vagy, pedig még csak most kezdődött el a nyári szünet, mások már rég az utcán bandáznak, miközben te itt lógatod az orrod. – Dante, Eliz elé tette a rántottával teli tálat. Eliz fáradt mozdulattal látott neki a kajának.

- Az lehet, hogy te bandázásról meg a nyárról beszélsz, de még csak reggel 6 van, ki az a marha, aki ilyenkor felébred gettózni!

         -Éppen az, aki itt gettózik a rántottával. – Mosolyodott el Dante, aki megcsippentette a lány arcát akár a nagymama az unokájának.
Dante mindig is az a gyengéd típusú férfi volt, imádta a hangszereket, főleg a fából készült régies gitárt, elvileg tanult is rajta zenélni és még mellette fuvolázott is, de a suli miatt abbahagyta. Később mikor vizsgálaton volt a betegsége miatt nem lehetett gyereke ezért is jelent meg Eliz életében. Dante mindig is szeretett volna gyereket, de nem tudta hogyan lehetne neki, miután Eliz szülei meghaltak a lány nagyon picike volt, nem volt meg fél éves sem, de Dante kapva az alkalmon és megszerezte a kislányt, hogy mint sajátját felnevelhesse. Bár megérdemelte volna az apa nevet, de ő nem így akarta, ő csak is a Dante nevet akarta hallani, ha egyáltalán apának nevezte felvonta a szemöldökét és karba tett kézzel figyelte az előtte álló illető további reakcióját. Eliz innen tanulta, meg hogy a Dante apát jelent.

- Dante, megint álmodtam! – Jelentette ki Eliz.

- És mit álmodtál mókus? – Érdeklődött Dante miközben elmosogatta tegnapról megmaradt tányérokat.

-Tulajdon képen ugyan azt, csak most nem csak a sötétben szaladtam, hanem hangokat is halottam.

- Milyen hangokra gondolsz? – Dante leült a lány melletti székre és megrögzött tekintettel figyelte a lányt.

- Valaki azt mondta, hogy Haimon, de nem tudom, hogy nekem mondták-e vagy én mondtam valakinek, bár az az igazság, nem éreztem, hogy mozgott volna egyáltalán a szám.Te tudod, hogy mit jelent ez? – Eliz aggódva tekintett Dante-ra, a férfi elgondolkodott majd beletúrt a lány hajába.

- Szerintem ez a Haimon valamiért kötődik hozzád, és ha nem érezted, hogy te beszéltél volna valószínűleg az illető, aki az álmodban volt azt hitte, hogy az a Haimon vagy.

- Lehet, hogy így is van, majd ha legközelebb ugyan ez az álmom lesz – ami valószínű – akkor majd megpróbálok megszólalni.
Dante elégedetten bólintott, majd elengedte a lány haját és elvitte a tányért, amit el is kezdet mosni. Eliz felpattant a székről.

- Ha nem baj elmegyek a könyvtárba! – Jelentette ki a lány. Dante döbbenten fordult meg és Elizre pillantott.

- Hogy-hogy a könyvtárba mész, nem is szoktál oda menni…  

- Tudom, de most ki kell derítenem ki az a Haimon.

- Ja és mielőtt még felmennél felöltözni a keresgéléssel kapcsolatban, ne csak a történelemkönyvek között keresgélj, hanem mindenféle könyvben még olyanokat is keres, amilyeneket már elolvastál lehet, hogy az elolvasott történetek hatással vannak az álmodra.

- Renden megnézem, mit tehetek. – A lány gőzerővel felfutott a lépcsőn majd onnan a szobájába. Eliz egy laza háromnegyedes fekete nadrágot, kék rövid ujjút és egy fekete tornacipőt vett fel, majd felkapta a vállas táskáját és visszaindult a földszintre
- Szia Dante! - Köszönt el Eliz, de nem várta meg a férfi visszaköszöntét, hanem sietve kitrappolt a hűvös levegőre.

*************

Eliz fulladozva ért be a könyvtárba. Az öreg könyvtáros úr Mr. Soyer éppen a bejárati ajtót nyitotta, amikor Eliz berontott a könyvtár vas kapuján.
,,Nocsak, van még olyan fiatal, aki életét adja egy könyvért?"
Gondolta magában az öregúr. Csodálkozva nézte végig az éppen levegőért kapkodó lányt. Eliz mély levegőket vett és amint érezte, hogy minden rendben felegyenesedett.

- Jó reggelt könyvtáros bácsi! Ahogy látom, most nyit ki. - Nevetett zavartan Eliz.

- Jó reggelt neked is kedves. Mire ez a nagy sietség?

- Egy álommal kapcsolatos dolog miatt szeretnék körülnézni a könyvtárban, ha szabad. - Az öreg úr fanyar mosolyt festett az arcára.

- Ha nem lenne szabad akkor nem nyitottam volna ki! - A lány döbbenten figyelte a goromba bácsit aki mind két ajtót kitárta majd ki is támasztotta. - És milyen álomról van szó kedves?
Eliz belépett a könyvtár bejáratán, és úgy tekintett végig a hatalmas épület belsejét mintha idegen bolygón lenne, valahogy nem emlékezett arra, hogy ilyen nagy a könyvtár.

-Nos? - Szakította félbe a gondolat menetét a könyvtáros.

-Ja igen. - Eszmélt fel Eliz. - Az álmomban egy vaksötét helyen szaladok, mondjuk folyton ez ment, de csak a mostani álmomban halottam hogy valaki azt mondta, hogy Haimon és mivel nem éreztem azt, hogy én beszélnék, arra gondoltam mi lehet, ha nekem mondták? Csak később mondta Dante lehet azt hitték én lennék az a Haimon, és ki akarom deríteni mit is jelent. - Magyarázta Eliz.

-Haimon, mi? - Simította végig a borostáját a könyvtáros. Eliz bólintott. - Halottam egy mesét egy hős nőről akit asszem pont Haimonnak hívtak, nagyon ritka és régi könyv. Még a középkorban írták és nem nyomtattak belőle, többet mert betiltatták.

- Mennyi van belőle?

- Az én időmben még tízről beszéltek most meg csak négyről halottam, hogy mi történt a többivel azt nem tudom. Lehet, hogy Soul gyűjti őket vissza.

- Soul? Az ki? - A férfi furcsálló arckifejezést vetett a lányra, amitől Eliz még jobban elbizonytalanodott. A könyvtáros sóhajtott.

- Soul is ugyan úgy könyvtáros, mint én, csak ő ott ahol Haimon is élt. Soul a mese szerint egy nagyon erős mágus volt, viszont nem igazán szerette a társas életet ezért is lett könyvtáros és felesküdött az akkori öreg Jozef királynak, hogy varázserejét csak és kizárólag a jóra használja. És persze legfőbb feladata hogy ezeket a fontos dokumentumokat, mint Haimon története vagy az ősi próféciákat az élete árán is őrizze.

- És gondolom nem sikerült. - A könyvtáros megrázta a fejét.

- Nem ugyan is egy még erősebb boszorkány elrabolta a történeteket és ebbe a világba hozta....
-És mi okból? Mit jelent nekik pár papír fecni?

A könyvtáros a lány fejére suhintott egy tollal, a lány csak akkor vette észre, hogy a bácsi vagy egy és fél fejjel magasabb tőle.

- Minden dokumentum fontos! Lehet hogy fontos mágia vagy esetleges gyengepontok vannak azokban a ,,fecnikben", és ha igazam van és ezek a fontos iratok netalántán rossz kezekbe kerülne el is pusztíthatnák a világunkat!

-De ez csak egy mese, nem? - Vonta meg a vállát Eliz, a könyvtáros visszatette a zsebébe a fenyegető eszközt.

- Egy mese is vehet alapul egy igaz történetet. - Azzal a könyvtáros elment az asztala melletti nagy kosárhoz, ami tele volt könyvekkel. Azonnal megindult a bevásárló kocsival.

- Nem akarja nekem oda adni azt a könyvet? - Szaladt mellé Eliz.

- Még mit nem! Egy ilyen tudatlan lánykának, akiről sugárzik, hogy nem is vigyáz a könyvekre? Amit te kérsz az nagy ritkaság és eléggé régi is ebből kifolyólag törékeny teremtés is. - Morogta miközben már el is kezdte pakolni a friss könyveket.

- Akkor az ön felügyelete mellett elolvashatnám? Engem csak Haimon érdekel semmi egyéb. - Könyörgött a lány.
- Olyan nincs, hogy csak Haimon, ha őt akarod, akkor az egész könyvet el kéne olvasnod, én pedig nem érek rád! - Förmedt rá.

- Ha segítek a pakolásban, akkor ön is elmeséli röviden ki is ez a Haimon? - Állította meg Eliz a könyvtárost. Mr. Soyer idegesen sóhajtott.

- Akkor esetleg. - Vonta meg a vállát. - De ez nem olyan munka, hogy minden hová pakolgathatjuk a könyveket, mindennek meg van a maga helye. - Eliz viszont nem várta meg hanem azonnal tovább gurította a könyvekkel teli bevásárló kocsit.

*********

Eliz kifulladva zuhant rá a könyvtár egyik székére. Abban az egy kosárban nyolcvan-öt darab könyv pihent, ami arra várt, hogy kitegyék a helyére, viszont Eliznek inkább tűnt vagy ezernek.
Mr. Soyer elégedetten ült le a lány elé egy kopott könyvel a kezében és egy óvatos mozdulattal a lány elé csúsztatta.

- ,,Jó tettedért jót várj" - Eliz a bácsira nézet, aki még jobban elé csúsztatta a könyvet. - Viszont ne feled, hogy ez ritka példány és igen törékeny, csak óvatosan bánj vele - Eliz bólintott. - én pedig megyek a dolgomra, nyáron sokkal jobb a forgalom, na meg év végén.

A könyvtáros elment és a könyv Eliz védelme alatt ált. A lány nem győzte megfogni a könyv kicsit foszladozó kemény borítását, ha már rá bízták szerette volna eredeti állapotában visszaadni. A könyv, még ha foszladozó is volt látszott rajta hogy egykor a borítás egy bordó színű szőrme volt betűi nem váltak le teljesen viszont azt lehetett látni, rajta hogy fémből formálták, amit folyékony arannyal vagy sárga festékkel lett lefestve.

Haimon

Ezt lehetett a rozsdás betűkből kisilabizálni. Eliz kezdte sejteni hogy nem ez tényleg arról a lányról fog majd szolni akinek a nevét az álmában látta, bár azt kicsit furcsálta hogy még ha ez a könyv Mr. Soyer féltett kincse miért is hagyná egy lánynál akinek véleménye szerint még könyv sem volt a kezében...nem értette, de hamar félre kellett tennie ezeket a gondolatokat ahhoz hogy fel tudja fogni a kissé kopott lapok közötti értelmet.

,,Kedvem lett volna aznap megfojtani Damien Silvert... Mindennél jobban utáltam azt az embert. Azt mondták, hogy kedves, intelligens és jó szívű én viszont furcsa módon Soul-lal értek egyet. Damien egy öntelt alak egy hatalom mániás dög aki csupán a szexhez ért, engem is próbált a kis ujja köré csavarni, de nem járt sikerrel - inkább úgy fogalmaznék hogy nem hagytam. Én is ugyan azt a férfit láttam benne mint azok a szerencsétlen szajha nemes asszonyok, viszont ha Soul és Alek nem figyelmeztet erre... lehet nem is itt lennék."

Haimon

 

,,A kaland csupán annyival kezdődik, hogy kívánjuk, ezt a könyveim között olvastam. Sok olyan lovag próbált átjutni azon az úton, ami hozzánk vezet, gyakran követtem is őket. Viszont őket csak a nőkre tudtak gondolni, azokra a törékeny hölgyekre, asszonyokra és fiatal leányokra, akik könnyen haddják hogy ki elégítsék élvezetüket, ezért is alkottam meg azt a varázst, amin egyszerű halandó nem jut át és remélem soha nem is fog. Szerettem volna megvédeni őket. Viszont Haimon nem ilyen.....ő más..... Jaec szerint azért gondolom, így mert számomra különleges szerepet töltött be, de nem hinném. Nem lenne időm még az ilyen csecsebecse dolgokkal foglalkozni, még ha azt is tenném, lehet nem is venné figyelembe, ugyan is nem annak az érzelgős szeretetre vágyó nőnek ismertem meg, hanem egy erős akaratos konok harcosnak, aki a kalandot és a harcot keresi az életben. Én pedig nem ilyen vagyok.,,

Soul

,, Ha választanom kéne, kit vennék el feleségül nem is biztos, hogy nő lenne.... bár tudom, ezt senki nem fogja, elolvasni csupán megjegyzésnek írom le hogy egyre jobban természetesnek vegyem ami valójában vagyok. Erom egy olyan lovag akinek miden nőnek szüksége van, én meg igaz csak egy egyszerű lovász srác vagyok akit Jaec Hors-nak hívnak de nem is hangsúlyoztam ki soha a ,,fura" jellememet. Viszont Haimon azt mondta ha boldog akarok lenne amellett akit szeretek akkor tudnom kell ,,merni". Mondjam el Eromnak mit érzek és a többi már csak rajta áll. Később Haimon hozzá tette, hogy ha elutasít, akkor fordulhatok hozzá. Soha nem hittem, hogy ezt fogom egyszer mondani de Haimon lett a legnagyobb bizalmasom és az egyetlen barátom.

Jaec

Eliz értetlenkedve olvasta a sorokat. Mi köze ennek Haimon történetéhez? Ezek csak egyszerű napló feljegyzések.... Mi értelme van ennek?

- Na hogy haladsz? - Hajolt hozzá a könyvtáros.

- Sehogy. - Sóhajtott feszülten. - Még csak ezeket az iradmányokat olvasom, de nem értem mi ennek az értelme. Megmagyarázná? - A könyvtáros is halkan sóhajtott

- Gyere velem, - Utasította rejtélyesen. - elárulok neked egy titkot. Viszont, meg kell ígérned, hogy senkinek, SENKINEK nem árulod el! - Intette a lányt.

- Esküszöm magára a megváltóra! - Tette szívére a kezét.

-Hiszel is benne?

- Hát..... magamhoz képest mikor hogy. - Vallotta be, de ezen a könyvtáros csak mosolygott.

- Jól is teszed, ahogy észrevettem a nagy szentek közül hazudnak a legjobban. - Kacsintotta a könyvtáros.
Eliz pedig az öreg könyvvel a kezében követte Mr. Soyert, aki egy olyan ajtóhoz vezette, ami egy idős volt talán magával az épülettel. A könyvtáros egy kis szám panelt babrált, ami csodával határos módin nem pityegett.

- Jobban szeretem a csendes modern dolgokat. - Szólt a lánynak a válla fölött.
Az ajtó, mint valami mozgásérzékelős ajtó behúzódott a falba. Eliz döbbenten nézte a jelenséget a döbbenetét csak az szakította félbe, amikor Mr. Soyer noszogatta a menésre. Óvatosan belépett az üres szobába, ijedten tekintett hátra nehogy Mr. Soyer rá zárja az ajtót. A férfi is belépett a szobába és biztosan magukra zárta a mozgó ajtót. Sietve a szoba másik végébe szaladt és a fallal kezdett babrálni. A falból egy tükröt húzott elő majd Eliz felé pördült.

- Gyere és néz a tükörbe. - Nyújtotta a kezét a lány felé, Eliz, még ha remegve is, de engedelmeskedett és a tükörbe nézett. - Ez a tükör megmutatja a valódi éned, még ha nem is hiszel, a szemednek nyugodtan hihetsz.

- De nincs semmi ebben az izében. - Értetlenkedett a lány, és valóban nem volt semmi a tükörnek nevezett tárgyban.

- Persze hogy nincs. Ha hagysz végre szóhoz jutni, akkor elmondom, mit kell tenned. - Duzzogott a férfi. Eliz furcsállta a jelenséget. Akár hogy próbálta volna felfogni mi is történik pontosan a férfivel, de nem értette: minél többet beszélnek Haimon-ról annál fiatalabbnak tűnik.

- Először is csukd be a szemed, és idézd fel életed első emlékképét. - Eliz nem értette, hogy miért van erre szükség, de megtette. Erősen koncentrál és valami fura kellemes érzés futott végig a testén. Eliz csupán annyira emlékezett a külvilágból hogy Mr. Soyer valami fura mondatot súg a fülébe.
Eliz teste teljesen ellágyult, mintha az a negyvenhét kiló azoktól a szavaktól lefolyt volna. Nem tudta kinyitni a szemét, de az igazat megvallva nem is akarta. Az utolsó emlékei csak annyi hogy valami nyálkás folyadék folyt végig a testén később minden elsötétült.
 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés