Eliz egy dobozban érezte magát, amit mintha egy mély tengerbe nagyítottak volna.

A fények cikáztak a tengerszerű anyagon, ami a lány arcán is végig cikázott, előtte egy alak formálódott meg a víz fal túloldalán. A nő páncélt viselt, húszas éveiben járó alak. Testét páncél védte, ami a melle alakját is kiemelte, amin különös fém görbék cikáztak és már néhol horpadt is volt. A nő arca komoly volt nem mutatott érzelmeket csak a lila szeme, ami szinte világított a hullámzó vízfalban. Teste erős volt, mint egy férfié viszont ezt meghazudtolta a selymesnek tűnő lófarokba fogott haja ami még így is a csípőlyéig ért. A nő beszédre nyitotta a száját.

- Eliz. - Mondta miközben hangja semmilyen érzelmet nem mutatott ki. A lány hátán fel ált a szőr és kétségbe esésében rengeteg kérdés fogalmazódott meg amit mint ő végül felfogta: vízhangzott a teremben.

- Én vagyok Haimon, az a hang, ami már születésed óta szólít téged, de még csak most nyílt meg annyira az elméd hogy meghald a hangom. Viszont én nem tudtam visszatérni ebbe a világba, amikor elvégeztem a küldetésem és testem gyenge lett  ezért egybe kellet veled olvadnom és a mágia miatt már csak vízhangja vagyok önmagamnak. A könyv, amit most megnyitottál az valójában az elméd legmélyebb titkait nyitja meg ezért is találkozhattál velem ennyi idő után.

- És miért hívogatsz? - Eliz hangjában előbukkant az a harag, amit mindig is érzett, hiszen tudta, hogy kapni fog egy olyan feladatot, ami miatt tuti itt fog ragadni és inkább szeretett volna haza menni és nézné Dantéval a kedvenc animéjüket a Robin Hood-ot, amit még mindig nem fejeztek be.

- Mert meg kell tenned azt az utolsó lépést, amit én már nem tehetek meg a saját lábamon. - Eliz sóhajtott, tudta, hogy ez fog történni.

- Tudom, hogy mit gondolsz Eliz, de tudnod kell, mindig van választási lehetőséged. Ha elindulsz az úton, amit én nem fejeztem be: nehéz lesz, de te meg fogod tudni oldani....

- És ha egyszerűen haza megyek? Akkor mi lesz? - Vágott közbe Eliz.

- Megteheted. Én, mint identitás nem tagadhatom meg tőled a döntés jogát, de figyelmeztetlek, hogyha visszamész, soha nem jöhetsz vissza. - Haimon tekintete meg sem rebbent, csak kifejezés telen arca még jobban megacélozódott.
Haimon kinyújtotta a kezét miközben előre lépett ujjai átnyúltak a vízfalon, majd amikor a Eliztől már csak pár centire volt minden elhomályosult körülötte.

*******

Eliz, Soul karjaiban volt mikor a lány kinyitotta a szemét. Soul ijedt fejet vágott majd mikor rájött, hogy felébredt erőltetett mosollyal sóhajtott. Eliz körülnézett és már nem a teremben voltak, hanem kint az udvaron, Soul mellet egy erős katona állt, aki mögött egy vékony alkatú fiú bújt meg. Eliz zavartan pislogott.

- Jól vagy? - Szólalt meg Soul.

- Igen, - dünnyögte - de mi volt ez? Mi történt velem?

- A könyv megnyitotta az elmédet, ahogy kell. - Mondta a lovag. - És persze nem kell megijedni ez természetes reakció.

- Kit láttál? - Bukkant elő a vékony srác a lovag mögül.

- Haimon, így hívták.  - Mondta Eliz.

Soul felsegítette a lányt, majd mélyen sóhajtott.

- Mi történt vele? - Aggodalmaskodott a vékony srác.

- Nekem csak annyit mondott, hogy a feladatát valamilyen szinten befejezte, de nem tudott vissza jönni ezért az én elmémben ,,bújt meg". Én így értelmeztem.

- Szegény. - Sóhajtott a fiú.

- Eliz, először is hadd mutassam be neked Erom lovagot, és a mellette álló Jaec-t a lovász fiút. - Eliz Jaec-re mosolygott, aki nem értette, hogy miért csinálja, zavarodottan Erom-ra nézet, aki csak megvonta a vállát.

- Miért mosolyog így? - Kérdezte Jaec Soul-tól.

- Biztos olyan dolgokat olvasott rólad, hogy eszébe jutott valami nevetséges. - Kuncogott Soul.

- Mit olvastál rólam? - Kapott Eliz felsőjébe Jaec.

- Csak az érzéseidről, ami az én világomban van. - Válaszolta mire Jaec mérgesen Soul-ra nézett.

- Megmutattad neki a naplómat, igaz! Hogy merted? - Jaec egy pillanat alatt Soul kabátjába kapott és - még ha nem is nézné ki belőle az ember - felemelte.

- Csak egy kis részlet volt benne... Nem nagy ügy.... de tényleg. - Soul azt hitte Jaec meg folytja.

- És elmondtad neki? - Lelkesedett Eliz. Jaec letette Soult aki küszködött a levegővételével. A vörös arcú lovász fiú oda állt a lány elé karba tett kézzel.

- Mi közöd neked ahhoz? - Vágta rá kissé vörösen

- Akkor ezek szerint.... nem?- Jaec feje egyre vörösebb lett.

- Semmi közöd nincs a magánéletemhez! Ráadásul nem egy wiloher-nek. Menj inkább haza és csinálj, amit akarsz mit bánom én! - A mérges lovászfiú mellett termett Erom, aki gyengén megfogta a vállát.

- Elég lesz Jaec, ez a lány még csak most jött. És nem ártana egymástól bocsánatot kérnetek. Ez mindkettőtök részéről lovagiatlan volt. - Intette őket Erom.

- Miért én? Ő támadott rám, mint egy idegbajos! - Csattant fel Eliz.

- Az lehet - bölcselkedett a lovag - de neked nem kellet volna megkérdezned a magán életéről. - Eliz szégyenlősen piszkálta a haját.

- Ez igaz. Bocs. - Mondta végül. Erom Jaec-re nézet.

- Jól van na! Bocsánat. - Dünnyögött Jaec.
Erom gyengéden megveregette a lovász fiú vállát - mert nem volt sokszor ilyesmire példa - amit a fiú mosolyogva fogadott az arcán lévő halvány pírrel.
Eliz nem tudta megérteni ezt a párkapcsolatot. Jaec megígérte Haimon-nak hogy elmondja az érzéseit, de még sem tette és még mindig várja a sült galambot, hogy a szájába repüljön - vagy valami hasonló.

- Akkor kezdhetnénk, előröl az ismerkedést? - Tette közzé Eliz.

- Ha gondolod. - Vonta meg a vállát Jaec, Erom mögötte diadalmasan vigyorgott.

- Akkor gondolom, magatokra hagyhatunk? - Lépet mellé Soul. Erom bizakodóan Jaec-re mosolygott majd a könyvtárossal elment.

Jaec egy darabig csak grimaszolt a lányra, aki mint egy meg kukult kisgyerek a fiúval szemezett.... Egy ideig

- Szóval honnan tudsz a titkomról? - Vágott bele Jaec.

- Olvastam. Ott volt Haimon és Soul naplóbejegyzése mellett.

- Értem. - Sóhajtott.

- Szerintem Haimon most pofán vágna. - Jelentette ki a lány.

- Mert? - Lepődött meg.

- Mert megígérted neki hogy elmondod, és úgy tűnik nem mondtad el neki még mindig! - Tette csípőre a kezét Eliz.

- Tudom, de mégis hogy mondjam el? Ő teljesen más, és félek, hogy biztos nem értene meg. Mi van, ha vissza utasít? - Esett kétségbe a fiú. Eliz megragadta a fiú vállát.

- Az összes királyodra esküszöm, ha elutasít, kisírhatod magad rajtam és a kutyát sem fogja érdekelni, hogy mennyi ideig, tartson, érthető voltam? - Eliznek dejavu érzése volt.
Jaec elmosolyodott majd gondolkodóba esett. Arcán végigfutott a vöröstől egészen a kék színig tartó színskála. Eliz kezdte érteni mi forog a fejében.

- Nem kell félned, majd én segítek. - És Eliz már rögtön a háta mögé állt és elkezdte lökni, hogy megkeressék Erom-ot a nagy pillanat hevében.

********

Erom-ot végül a gyakorló udvaron találták meg, ahogy éppen egy ujjoncot tanított a lovagi beállásokra. Eliz intette Jaec-nek hogy várjon és csak akkor menjen ha jelt ad.
Beletelt egy fél órába, amíg ott ácsorogtak és közben Jaec többször is meggondolta magát, de Eliz mindig vissza tudta csábítani a zavart szerelmest, és mikor eljött az idő Eliz nagy erőfeszítéssel Erom elé tessékelte.

- Erom... - Jaec egy pillanatra hátra tekintett mire a lány noszogató mozdulatokat csinált. Erom hátra pillantott, arcán szerény mosoly villant meg mire Jaec még jobban elvörösödött. Eliz tudta, hogy jól cselekedett úgy gondolta, hogy Haimon is ott szúrta el a dolgot, hogy nem rugdosta a fiút egészen a csók jelenetig.

-Igen? - Erom felvonta a szemöldökét.

- Szeretnék elmondani valamit, amit... Már régen is szerettem volna veled megbeszélni... - Jaec az ujjaival babrált.

- Én.... tudod....

- Igen? - Erom már kicsit kezdett aggód Jaec vulkán vörös arca miatt.

Jaec tudta, hogy úgy sem fogja kibökni azt a szót, amit akart és nem is akarta őt lekapni csak úgy. Nem tudta mit tegyen viszont azt igen, hogyha most megfutamodik nem lesz még egy ilyen alkalma és egy mögötte lévő ember sem aki megrugdossa, hogyha kiteszi a lábát innen. Ezért nem volt más választása.
Jaec megfogta Erom kezét majd abban a pillanatban lábujjhegyre állt és megcsókolta a férfit. Erom nem lepődött meg a jeleneten és ezt a lány észre is vette.
Erom gyengéden átölelte a fiú derekát és ő is behunyta a szemét. Eliz soha nem hitte volna, hogy egyszer is fog majd ilyet látni, bár Dante-val szerették nézni és olvasni is a BL sztorikat de élőben sokkal másabbnak tűnt mint hitte.
Jaec teste teljesen beleillett a férfi erős alkatába, és a lovász fiú ki is használta lehetőségeit és ahogy csak tudta belebújt a lovag melkasába miközben nem engedte el Erom ajkát. Majd mikor elengedte Jaec szemei csillogtak és zavarodottan a férfi melkasára nézett. Eliz káprázattal nézte a jelenetet és meglepedten fogta fel hogy ilyen jelenet képzelt el az ő BL karaktereinek is. Erom tekintete Jaec csillogó hajára szegeződött majd a kezével megemelte a lovász fejét hogy az arca feléje pillancson, kezét még mindíg nem moszdította el a derekától és az állától, sőt, inkább mégjobban magához húzta Jaec-t, majd gyengéden visszacsókolta aztán egy szívdobbanásnyi idő után elengedte az ajkát.
Erom suttogott valamit amit Eliz nem halott de a lány látta ahogy a lovász fiú szemei kissé könnyes lesz amit a lovag lassan le is törölt kicsit vastag nagy ujjával. Homlokaikat össze tették és egymásra mosolyogtak Eliz-t pedig már a tényleges meghatotság kerülgette miközben majdnem elsírta magát, a meghatotságát már csak egy kéz zavarta meg ami a vállához ért, majd valami a szájára tapadt és még ha küzködött is, mégis el kellet hagynia a szerelmes Erom-ot és Jaec-t.
 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés