Mikor Eliz felébredt úgy érezte magát mintha már évekkel ezelőtt itt járt volna, az éjszaka sötétséget készített elő a szobában amit csak két gyertya fénye tudott feloldani.

A lány felébredt, tekintete nem csillogott ahogy szokott mégis ébren volt. Felállt és beszivárogva a sötétségbe kilépett a folyosóra amit már a hold halvány fénye világította meg, Eliz érezte hogy nincs a teste az uralma alatt mégis érezte hogy megy bár nem magától. Végig ment a folyosón végül pedig azon kapta magát hogy Soul szobájának ajtaja előtt áll keze pedig a kilincs felé nyúl, mikor ez eljutott a tudatáig sikítva rántotta vissza a testét és a kezét, kezét szája elé kapta ahogy tudatosult benne milyen hangot is adott ki. Idegesen körültekintett a folyosón, majd mikor úgy döntött hogy kereket old és megkeresi a szobáját Soul ajtaja kinyílt.

A varázsló fiú zavartan nézett végig a lány ijedt arcán majd hogy megnyugtassa Elizt rá mosolygott és átlépte a küszöböt.

- Valami baj van? - Soul tekintete nyugodt volt tartása viszont kissé feszült. Eliz nem tudta hogy kezdjen be a mondandójába. Soul a lány mögé lépett és beinvitálta a szobájába. A lány az ágy melletti kis teás asztalhoz ült, a varázsló öntött neki a csészéjébe egy kis tea szerű italt amit át is adott neki majd magának is öntött, lassú mozdulattal foglalt helyet miközben a lányt méricskélte.

Elizen háló ruha volt mely a térdéig ért, sötét rózsaszín árnyalatai kiemelték a lány barna haját és a szemét ami ijedten csillogott, a sötét színek és a fények alatt bőre halvány hó testnek tűnt. Soul egy ideig legeltette rajta a tekintetét aztán megtörte a csendet.

- Miért sikítottál? Láttál valamit? - Soul az asztalra könyökölt, kezét fején támasztotta. A lány egy darabig hallgatott majd testével Soul felé fordult arcával a lába felé fordította és játszott hálóingje csipkés aljával.

- Nem tudom. Amikor felébredtem teljesen úgy éreztem magam mintha zsinórokon irányítanának aztán azon kaptam magam hogy majdnem beléptem a szobádba és ijedtemben felsikítottam. Sajnálom. - Mondta a lány szégyenlősen.

- Semmi baj, biztosan alva jártál ez várható volt. - Soul ivott a csészéjéből majd lassú mozdulattal vissza is tett az asztalra.

- Várható volt? - Lepődött pillantott fel Eliz.

- Igen. Ha tényleg egykoron Haimon voltál akkor lehetséges hogy a lénye felszínre akar törni belőled. - Sóhajtott. - Mivel az ő világában vagy ez várható volt.

- Ki lehet belőlem szedni?

- Tessék?

- Ki tudod belőlem szedni Haimon-t vagy sem? Amúgy is ez a célod, nem?

- Nem tudom Eliz, idáig nem terjed a tudományom.

- Akkor ki tudja? - Eliz arca megfeszült.

- Talán Selowej mester, de neked kell kérned, már is sok van a rovásomon.

- Meg is teszem, nem akarok Haimon miatt skizofrén lenni csak azért mert haldokolt.

Soul nem szólt semmit, bár legszívesebben letépte volna a lány fejét, de mint már említette túl sok van a rovásán. Haimon sokat tett azért hogy ez a világ biztonságban legyen erre ez a lány megalázza az emlékét, nem is ismerte és ezt mondja róla, bastardo. A lány felállt és mindent maga mögött hagyva kilépett a folyosóra, végig ment rajta és próbált vissza emlékezni, hogy merre lehet a szobája aztán azon kapta magát hogy a nagy terem ajtaja előtt áll, kezdett egyre elkeseredettebb lenni és igyekezett vissza találni Soul szobájához, hogy segítséget kérjen. Mikor teljesen elhatározta magát Eliz elhagyta a nagy terem felé tartó folyosót és be fordult egy másikra ahol Dean-be ütközött. A varázsló fiú kedvesen rá mosolygott majd végig nézte a lányt, kuncogva fogadta a lány merészségét.

- Segíthetek my lady? - Hajolt meg udvariasan, tekintete gyengédségről árulkodott amitől a lány elpirult.

- Eltévedtem. - Vallotta be zavartan miközben ismét ruhája csipkéjével játszott.

- Hol járt a hölgy, hogy még föl sem öltözött, sürgős megbeszélni valója akadt talán? - Elizt meglepte a fiú verses beszéde de mégis kedvére való volt a hangsúlyozása.

- Alva jártam, Soul szóbáj előtt kötöttem ki, szerinte Haimon fel akar törni belőlem mert az ő világában vagyok. - Eliz, Dean-re nézet akinek az arcán szomorú aggodalom ült mégis mosolyt erőltetett az arcára.

- Ez különös, Haimon soha nem vetemedne ilyesmire. - Gondolkodott - Lehetséges hogy az elméjében megbújó emlékei játszanak veled.

- Soul szerint nem. - Dean megrázta a fejét.

- Soul szerette Haimon és ő viszont szerette, a varázsló szeretné elhinni, hogy Haimon vissza jöhet, ne nagyon forduljon hozzá ha a szerelméről van szó, elvakítják az érzelmei.

- Esetleg ez megszüntethető? Nem szeretnék arra ébredni, hogy Soul mellett alszom. - Dünnyögte Eliz mire Dean arca teljesen elfehéredett a gondolattól.

- Az szerintem mindkettejüknek kellemetlen lenne. Én viszont segíthetek ha ön megengedi. - Hajolt meg ismét.

- Nagyon örülnék ha eltűnne belőlem. - Mondta a lány. - De ugye nem fog így Haimon meghalni? - Aggódott Eliz mire Dean végig simította kezét a lány arcán.

- Haimon soha nem fog meghalni, amíg van aki emlékezzen rá addig ő mindig élni fog. - Eliz érzet valamit az érintésében, gyengéd volt és meleg. A lány nem tudott ellenállni a gondolatban, hogy megérintse az arcán pihenő erős kezet.

- Segítene nekem varázsló? Nem találom a helyem. - Dean elmosolyodott a szavak hallatán, még egyszer végig szántotta a lány arcán a hüvelyk ujját.

- Önnek mindent kedvesem, engedje meg hogy a szobájába kísérjem. - Dean a kezét nyújtotta mibe a lány készségesen bele illesztette az övét. Az ő kis vékony kezei a varázsló erős tenyerében olyan törékenynek tűnt mintha egy porcelán kezet fogna.

A lány nem válaszolt semmi csak engedte hogy a varázsló elkísérje a szobájába ugyan olyan gyengéden és figyelmesen amit eddig is tanúsított felé. Bízott a férfiban és hitt neki.

Dean a szoba ajtaja előtt megállt és ajtót nyitott a lánynak amin ő belépet, Eliz előkelő mozdulattal vissza fordította a fejét amitől a férfinak borsódzott a háta.

- jó éjt Dean mágus. - A lány nem várta meg a választ, lassú mozdulattal becsukta maga után az ajtót hátra hagyva a férfit a gondolataival.

Mágusnak nevezte ami ő nem lehetett, gúnyolódásnak szánta? Az arca nem úgy nézett ki mintha viccelt volna, őszinte volt és bizakodó, tekintetével azt kérte amit nem adhattak meg neki. Dean eszébe véste ezt a jelenetet főleg a lányt bizakodó tekintetét ami arra sarkalta, hogy győzze le a korlátait és nézzen szembe a sorsával.

Dean végig ment a folyosón és tudta mit kell tennie már mindent megtervezett mikor valaki bele került a látó mezejébe. A hosszú folyosó ablakánál Selowej mester állt hosszú ruháját viselte amit a hold csak még jobban fehérített. Dean siető léptekkel ment el mögötte, kevés sikerrel.

- Tudom miben mesterkedsz Dean, és tudod mi róla a véleményem. - Fordult utána Selowej. Dean megtorpant és mesterére nézet, Selowej észre vett valami változást a fiún ami meglepte bár ezt igyekezett rejteni.

- Meg gondoltam magam mester. Nem akarok mágus lenni. - Jelentette ki Dean. - Mást terveim vannak.

- És pedig? - Kis mosoly ült ki Selowej arcára.

- Még csak egy terv, nem várok tőle sokat. Most ha megengedi nyugovóra térek. - Dean meghajolt a mestere előtt majd tovább állt, és a fiú teljesen biztosra vette saját szavait. Túl fog lépni a sorsán és megváltoztatja azt.

A mester csak nézte ahogy tanítványa lassan eltávolodik boldogan nyugtázta hogy Dean fejében kattant valami ami megváltoztatta, viszont kicsit ideges is volt. Dean elméjét olyan mély szakadék védte amin semmilyen varázserő sem juthat át. Csak reménykedni tudott, hogy Dean Walter nem esik majd ugyan abba a hibába amibe régen bele esett.

 

---

Eliz úgy kelt fel mintha kilőtték volna. Gyorsan felkapott valami ruha szerűséget amit éppen talált és gyorsan kiszáguldott az udvarra és onnan egészen Jeac-hez száguldott aki éppen egy szürke lovat patkolt. Eliz nem bírt magával és türelmetlenül várt amíg a fiú befejezi a munkálatokat. Jeac fáradtan egyenesítette ki magát majd fanyar vigyor futott végig az arcán mikor meglátta Eliz vidám arcát, a lóbox ajtóhoz lépett és oda támaszkodott és csak várta, hogy a lány elkezdje ecsetelni amiről már az egész udvar tud.

- Te gondoltad volna hogy Dean mennyire figyelmes! Olyan lovagias hogy azt mindenféle férfi irigyelhetné. Olyan aranyos volt tegnap és úgy beszélt hozzám mintha éppen verset fogalmazna hozzám. - Áradozott a lány mire Jeac csak mosolyogni tudott.

- Azért csak óvatosan vele, jóképű de veszélyes. - Intette le Jeac.

- Ti is róla beszéltek? - Lépet be egy lány akinek olyan ruhája volt mint egy falusinak haja kontyba volt kötve.

- Mert? - Nézett rá Eliz.

- Te nem tudod? - Lepődött meg a lány. - Mindenki arról beszél, hogy Dean teljesen becsavarodott.

- Becsavarodott? - Erre Jeac is meglepődött.

- Igen, Jeac pont te a legnagyobb pletyka fészek nem tudod? - Nézett rá dühösen, Eliz is követte a példáját.

- Jól van na, Erom kedvéért próbálok leszokni róla. - Intette le őket. - De mond már Marta hogy mi van!

- Dean sokkal kedvesebb mindenkivel még Soul-lal is kezet fogott reggel és bocsánatot kért tőle. Úgy nézett ki mint valami szende szűz, nem szó szerint persze.

- Mi történhetett vele? - Nézet Jeacre Eliz.

- Azt beszélik - kezdte a lány - hogy valami lánnyal találkozott az éjjel aztán a mágus mester rajta kapta ahogy a folyosón járkál, az őrök látták ahogy boldogan elvágtat a szobájába.

- Szerelmes lenne? - Dörzsölte meg az állát Jeac.

- Nem csak hogy szerelmes de még az esze is elment. - Jelent meg a hátuk mögött Erom. Arca kissé elsápadt.

- Mi történt drága? - Szólt hozzá Jeac mire a lovag oda ment hozzá és senkiről sem véve tudomást csókot lopottak egymástól amitől Erom bőrszíne kicsit jobb lett.

- Ezt hallgassátok! - Kezdett bele . - Nagy nyugodtan elmentem a könyvtár mellett mint minden nap és mikor ma is ugyan ezt tettem, kijön Dean a könyvtárból és boldogan gratulál a Jeac-el való kapcsolatomhoz, én meg csak hallgattam mint egy grill-olion.

- A Grill-Olion egy olyan állat ami semmilyen hangot nem ad ki viszont hatalmas szemei vannak. - Magyarázta Jeac Eliznek.

- De ebben mi olyan meglepő? - Nézet Eromra a lány.

- Mindenki tudja hogy Dean utálja a melegeket. Ez kicsit szokatlan.

- Lehet elvitték az űrlények. - Vonta meg a vállát Eliz.

- Mik? - Nézett rá a szolgáló lány.

- A Földön kívüli lények amik nem emberek hanem valami mások. - Magyarázta Eliz de mint látszott senkinek nem jutott el az agyáig. - Na mindegy. - Adta fel végül.

- Ha valaki elcsavarta a fejét akkor az alapos munkát végezhetett. - Jegyezte meg Jeac.

- De mióta ilyen? - Nézet Eliz a többiekre.

- Ma reggel óta. - Mondta ismét a lovász fiú. - Tegnap azt hittem a szemeivel nyársal fel.

- Ezt nem is mondtad. - Fordult felé Erom. - Miért nem szóltál?

- Mert akkor neki rohansz mint egy hős lovag és nem szeretném, hogy ha nyársra húzna. - Magyarázta ingázó fejével.

- Ő engem? Ugyan már. - Fakadt ki Erom. - Inkább én őt. - Karba tett kézzel állt Jeac mellet mire a lovász egy gyors mozdulattal átölelte a nyakát.

- Tudom hogy erős vagy hercegem, de nem szeretném ha fordítva lenne. Bárhogy is volt meg kéne köszönnünk az illetőnek, hogy elcsavarta a fejét. - Erom egyetértően bólintott.

- Eliz! - Az istállóba Soul pattant be szemei csak úgy csillogtak miközben a társaság felé haladt. Soul egy gyors mozdulattal átölelte a lányt majd a vállát fogva tartotta tovább.

- Hogy csináltad? Dean teljesen beléd habarodott! - Jelentette ki Soul mire mindenki szeme kigúbadt bele értve Eliz-t is.

- Hogyan? - Nézett rá Eliz. - Honnan veszed?

- Dean elolvastatott velem egy verset amit nagyon úgy tűnt hogy neked írt. - Soul arca még jobban ragyogott. - Egész nap olyan más volt, teljesen megváltoztattad Eliz.

- Hogy változtathattam volna meg? Nem is ismerem. - Söpörte le Eliz a varázsló kezét.

- Valamit még is csináltál. Folyton kérdezgetett rólad. - Tette csípőre a kezét.

- Én nem is tudom...

- Mi lenne ha kiderítenénk? - Lelkesedett Jeac.

- A könyvtárban láttam lehet még mindig ott van. - Jelentette Soul. - Oda vezetlek.

Eliz egy szót sem szólt csak követte Soult, sarkukban pedig ott volt Jeac és Erom is.

 

Soul be pillantott a könyvtárba és boldogan vette tudomásul, hogy Dean még mindig a versét böngészi. Eliznek pontos utasítást adva hogy bújjon el a polcok között belépett és a varázsló társa mellett termett. Egy apró mozdulattal megérintette a vállát mire Dean ijedten tért vissza a valóságba, mikor meglátta Soul-t lelkesen pattant fel kezében szorongatta a lapot maga előtt.

- Hogy haladsz Dean? - Kérdezte Soul kis lelkesedéssel, Dean arca teljesen elvörösödött, ijedten pillantott a lapra majd átadta Soul-nak amit ő vissza utasított a fiú meglepetésére.

- Mi lenne ha felolvasnád? Úgy ahogy eddig is gyakoroltad.

Dean meglepetten fogadta a mágus kérését majd össze szedve magát kihúzott tartással állt és letette a lapot amit Soul meglepetten vett figyelembe. Dean felvette az alap szónoki mozdulatát majd szenvedélyes arckifejezéssel elkezdte.

 

Életem, árnyéka már csupán mostani lényemnek

Te , drága lila angyal

Te tetted ily csodássá életem zord világát.

Te vagy életem kezdetének remény csillaga

Te csillag,

Igen te, te vezess utamon mint a legfényesebb hajnal csillag

A világ mi elválaszt hatalmas szakadék

Te légy a híd és én mint vándor

Átlépek hozzád mint sóvárgó gyermek egyetlen anyjához.

Kérlek hát kedves, lény a gyámom

Ki vezet s gyógyít míg szépen lassan gyógyulok.

Már nem érdekel sötét cél, s hatalom!

Erősebb a te fényed mely vezet.

Lila angyal, szeretlek most és mindörökké!

 

Mikor Dean szónoklata véget ért Soul teljesen ledermedt Eliz a háttérben pedig majdnem sírva fakadt. Ha ezt tényleg neki írta és valóban ennyire megváltozott miatta akkor...

- Szerinted? - Dean ijedten nézett a lesápadt Soul-ra. - Mond meg az igazat! Amíg nem mutatom meg neki addig míg javíthatok rajta.

- Szerintem ez nagyon jó lett, neked tökéletesen megfelel.

- Én viszont neki akarok megfelelni, ő olyan más nem tudom mi tetszene neki.

Soul közelebb lépet Dean-hez és megragadta a vállát határozottan nézet a fiú szemeibe.

- Én voltam a világában és akár mit és akár hogy is írd lényeg, hogy szívből jöjjön, ez a legfontosabb. - Dean Soulra nézet, szemei megkönnyebbülést mutattak.

- Akkor oda adom neki. Hol van? - Lelkesedett Dean. Soul elmosolyodott.

- Szerintem nem lesz szükség megmutatnom. - hatásszünet. - Igaz Eliz? - Fordult a polcok felé ahonnan Eliz elő bukkant.

Dean arca teljesen elvörösödött ahogy meglátta a lány könnyes szemét. A ruhája lila volt szoknyája kissé hasonlított Csingiling ruhájára, haja szét engedve terült szét a vállán szemei szerelmesen csillogtak arca ázott volt a könnyitől, szája boldogan görbült a füléig és csak úgy ragyogott. Soul kettesben hagyta őket, bezárta maga mögött az ajtót és utasította a katonákat, hogy amíg Dean ki nem jön addig ne engedjenek be senkit.

A könyvtárban csend lett amit Dean szívének hatalmas dobbanása szakított félbe a fülében, szólásra nyitotta a száját miközben a lapot folyamatosan a kezében szorongatta. Tudta mi fog most jönni, Soul elmondta neki, be kell vallania az érzéseit szemtől szemben is úgy mint egy férfi. Dean kihúzta magát, a lapot pedig letett az asztalra, mosolyogva nézet a lányra, bár nem tudta hol kezdje.

- Eliz, tudom még nem ismerjük annyira egymást, de ez nem akadályozott meg abban hogy beléd szeressek. Gyönyörű vagy kedves és lázadó, talán ennyi nem is elég elmondani de nekem elegendő. Engedd Eliz hogy jobban megismerjük egymást. Lennél...a barátnőm? - Dean reménykedve nézet a lányra. Eliz közelebb ment a fiúhoz míg nem már teljesen ott állt előtte.

- Komolyak a szándékaid Dean? - Nézet rá a lány.

- Igen. - Dean szeme meg sem rebbent.

- És tisztában vagy vele hogy én nem ide tartozom, és egyszer haza kell mennem? - Dean lelke remegni kezdett de tudta hogy az érzései túl igazak ahhoz hogy most feladja.

- Még akkor is. Örökre szeretni foglak akár hogy is döntesz, én csak boldognak szeretnélek látni. Enged meg hogy azzá tegyelek. - Dean hangja elcsuklott ahogy a lány szenvedélyesen csillogó szemeibe nézet és egyre biztosabb lett abban hogy mit is akar.

- Mutasd meg mennyire szeretsz. - Utasította lány suttogva mire Dean nem habozva megcsókolta Elizt.

Elizt soha nem csókolta meg senki pláne nem egy fiú. Még is a fiú figyelmes volt vele mintha tudta volna, hogy ez az első, olyan volt mint ahogy elképzelte. Puha hús húsra tapadt és amilyen erővel illesztődtek össze annál puhább és melegebb volt. Eliz Dean-hez simult mire a varázsló magához ölelte. Egyre csak csókolta bele adva minden érzését és félelmét. Igen egy nap el kell mennie, itt kell őt hagynia és saját életét kell élnie nélküle és ismét egyedül marad ebben a várban és az egész világban.

Mikor elengedték egymást Dean még mindig tartotta a lány gyenge testét és a szemébe nézett ami egyre szebben csillogott mint a pókhálón a harmat. Szelíden mosolygott a lányra aki vöröslő arccal mosolygott vissza.

- Ez volt az első csókom. - Suttogta a lány.

- Nekem is. - Válaszolt a fiú és boldogan borultak egymás karjaiba és hálásak voltak az égnek, hogy egymásnak adhatták azt ami életükben az első volt.

 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés