Egy átlagos tavaszi nap volt, túl átlagos. A szokásos piaci zaj töltötte meg élettel a jól ismert Firenze utcáit.
 

Éppen csak annyi volt a furcsa hogy a tömegben egy fehér kapucnis férfi óvatos mozdulatokkal kerülte ki Firenze mit sem sejtő polgárait. A csuklyás férfi sietve kopogtatott a híres Leonardo da Vinci műtermének ajtaján mit a festő férfi sietve ki is nyitott.

- Salve drága barátom, gyere be. - Üdvözölte őt a szőke hajú festő. A titokzatos férfi mikor belépet lehúzta csuklyáját és Leonardo barátjára pillantott.
-Ezio, gyere mesélj hősies kalandjaidról öreg barátodnak!

Ezio egy erős húszas éveiben járó fiú volt. Haja vállig érő melyet vörös szalaggal fogott össze, fehér vörös csíkos ruhájának váll részéről sötétbarna köpeny féleség takarta el halált sújtó rejtett pengéjét. Derekára szintén vörös színű anyag simult melyen fémből készült díszes ám hiányos A betű díszelgett.
Ez volt az Assassin-ok jele.

- Ülj le drága barátom és mesélj! - Leonardo két poharat és egy üveg bort hozatott, majd leültek a munka asztalhoz a festő férfi lelkesen de óvatosan töltötte meg az eddig üresen álló poharakat majd oda nyújtotta fáradtnak tűnő barátjának.

- És történt veled valami mostanában, fáradtnak tűnsz. - Kérdezte ismét.

- Nem épp az amire te gondolsz, párszor harcoltam de nem komoly ügyért.

-Hát miért? - Kérdezte döbbenten mielőtt bele ivot volna a poharába.

-Az igazság az barátom hogy túl nagy a csend, a templomosok sem tesznek semmit én meg csak lesben állok, hogy történjen valami erre meg négy hónapja csak egy helyben toporgok.

- Majd csak lesz valami, de van egy olyan érzésem tudom miért csinálják ezt. - Jelentette ki Leonardo. Ezio érdeklődve figyelte ahogy Leonardo közelebb hajol hozzá és suttogva mondja. - Ők is a varázstót keresik.
Ilyen nem létezik Leonardo, még is miféle varázs tó-ról beszélsz? - Ezio soha nem kérdőjelezné meg barátja gondolkodását de ebben nem igazán hitt, még ha Mario nagy bátyja jelmondata néha a lehetetlenre sarkalja. Leonardo az asztalára pillantott és előkotort egy kissé rongyos lapot.
- Akkor mivel magyarázod ezt a térképet amin a tó lelő helye van?

- Azt honnan szerezted? - Ezio a térképre mutatott.

- Nem szereztem, kaptam mikor kinéztem reggel már ott volt az ajtóm előtt. Viszont drága barátom ha semmi dolgod nincs akkor kérlek segíts nekem megkeresni ezt a tavat.

- Jó-jó segítek, de mit is kell tudnom erről a tóról? - Leonardo kicsit gondolkodóba este majd megvilágosodva az asztalon lévő térképre bökte mutató ujját.

- A legenda szerint az a tó egy báró lányának könnyeiből van. Ha minden igaz a lánynak összetörték a szívét és annál a tónál lett öngyilkos, viszont a leírtak szerint az a tó nem volt ott csak azután miután a lány ott vetett véget életének. És ha valaki önzően merít vizet a forrásból az vízzé válik, és ez mindig így történt, sok rabló és hozzájuk hasonló kabzsi emberek próbálkoztak már de csak tócsa maradt utánunk.

- És ezt honnan tudod biztosra?

- Sokan ezt beszélik, de ha minden igaz aki tudatlanul merít a vízből vagy esetleg nem kabzsiságból az jutalmat kap a tótól.

- És mégis mit?

- Ne aranyra meg ilyesmire gondolj, a tó belelát az illető lelkébe és azt adja neki ami neki hiányzik vagy éppenséggel még nincs, sok embernek így lett rejtélyes módon gyereke.
Ezio gondolkodóba eset, bár még ha a családjára is gondol lehet, hogy a tó ezt követelésnek veszi sőt kabzsiságnak hiszen annyi ember elveszítette a családját és pont ő mint magányos Assassin kérne ilyesmit attól amiben nem is hisz.

- Akkor kutassuk fel ezt a tót és bizonyíts.

- Állok elébe!

Ezio és Leonardo kezet ráztak majd mindent otthagyva el is indulta a térképpel a kezükben.
Mihelyt Firenze sötét erdejébe értek Leonardo elővette a térképet és erősen belemerülve vizsgálta a kissé rongyos papírt.

– Ha minden igaz egyenesen kell mennünk egészen egy közeli tisztásig majd az erdő és a tisztás határán haladva egy befelé tartó elágazást kell követni egyenesen viszont azt nem tudom, hogy ez a fura jel mit is akar nekünk jelezni.
Ezio megnézte a kérdéses jelet de nem látott mást mint egy jelet egy kapu féleséghez hozzáfűzve.

- Nem lehet, hogy valamiféle titkos ajtót akar jelezni.

- Lehet, de csak akkor tudjuk meg ha ott vagyunk. - Kacsintott Leonardo és határozottan a befelé tartó egyenes irányt mutatta. – Ha most unatkoztál fratello mio most már biztos nem fogsz! - Ezio és Leonardo belevágott az ismeretlenbe.

Az erdő ahhoz képest hogy dél után volt eléggé árnyékos hely volt szinte majdnem sötét, csak néhány ág mellett szűrődőt be némi fény. A fű mely valójában moha volt ázott volt a párától a léptek amit a két férfi indulása jelzet még a holtak sem halhatták meg a föld alatt, bár lehet, hogy ez is a tó miatt van bár a térkép szerint igen messze volt.

- És mit kell tudni erről az erdőről Leonardo? - Kérdezte Ezio kicsit gyanakodva.

- Nem kell ettől az erdőtől tartani csak egy átlagos hely a sok közül mondjuk ha a tó környékén van akkor nem árt óvatosan lépkedni.

Ezio gyanakodva nézet körbe az erdő sötétje felé, de a sötétségen kívül és az itt-ott megjelenő madarakon kívül nem látott semmit, majd mit sem sejtve gyors séta tempóban a céljuk felé haladtak. Majd minél jobban beértek az erdő sűrűjébe Ezio kicsit kételkedni kezdett abban hogy jó irányba haladnak bár ezt inkább az erdő sötétje nyújtó érzés adta.
- Ezio nézd! -  Leonardo az ösvény végén lévő kis pislákoló fény felé mutatott. Ezio nagy levegőt vett, kis mosolyt rakott az arcára.

- Fény az alagút végén, finito.

A fény követésével elérték a kereset tisztást.
- Szép hely. - Jegyezte meg Leonardo elégedetten.

- Az. És milyen messze vagyunk még? - Kíváncsiskodott Ezio.

- Ne türelmetlenkedj barátom, mindjárt ott leszünk. - Leonardo a térképre pillantott. - Ha balra fordulunk közelebb leszünk az elágazóhoz, úgyhogy induljunk arra.

Leonardo a térképet vizsgálta majd megindultak.

- Légy résen Ezio, bármi megtörténhet. – Mondta aggodalmasan Leonardo.

- Non mi sorprende, hogy ezt mondod.- Mondta Ezio kicsit körültekintően. - És tudod min nem csodálkoznék még?

- Hm?

- Ha ez egy elátkozott erdő lenne. - Mosolyodott el a fiú miközben kezét az egyik fatörzsre tette. Leonardo kuncogott majd intett, hogy induljanak tovább, Ezio furcsálló arckifejezéssel simította végig a fatörzsön a kezét.
A fatörzs néhol nedves, néhol meg száraz volt, lehet, hogy vér nyomai voltak, de ha nem látszanak a fán akkor miért lehet még érezni? Ezio közelebbről szemügyre vette a törzset, az illata is inkább fa illat volt és nem vér Ezió már elégszer ölt embert ahhoz hogy tudja milyen szaga is van a vérnek, de nem az volt.

- Ezio megtaláltam az elágazót, gyere gyorsan!

Ezio gondolkodva egyenesedett fel majd lassan elengedte miközben erősen a törzshöz nyomta tenyerét, vizsgálódva beleszippantott a tenyerén lévő víz féleségbe, kicsit undorodva ráncolta homlokát, összedörzsölte két ujjbegyét és kicsit furcsállottan látta, hogy az anyag ragad és nyúlik egyszerre. A fiú körbenézet magán hátha talál valami zsebkendő féleséget de semmi, viszont a földön volt valami papír, Ezio felvette a még nem nyálkás kezével a lapot.

- Ezio!
Leonardo már kicsit türelmetlenül rostokolt az elágazónál, de Ezio nem törődve vele a lapot olvasta.

 

Kedves Idegen
Ha te is azért vagy itt amiért én is voltam,
kincs, jólét hatalom.
Akkor fordulj vissza, mentsd az életed, ez a tó az ördög.
Én nem rég értem bele de már most vízzé vált a lábam, nem maradt sok időm.
Drága, kedves fratello mio
Mentsd magad, tedd meg azt amit én nem tehettem.
ÉLNI.

Mario Marcello Pazzi

Ezio, gondolkodóan nézte a levelet majd a fára nézet aztán a kezén lévő váladékra, szóval így válik az ember vízzé, gondolta.  Gyengéden letette a lapot majd Leonardo barátjához sietett aki már örült annak hogy Ezio végre megmozdult.

 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés