Négy év telt el a kislány megjelenése óta és csodával határos módon Roys-nak nem sok mindent kellett megtanítani a főzésen kívül.

 

-Te már csináltál ilyet? - Kérdezte az egyik öröm lány aki a díszes épületben dolgozott.

 

-Talán. - Mondta miközben az ölében csücsülő kislánynak mutatta meg a kanál fogasának precíz művészetét.

 

A lány nem nagyon örült a sablon válasznak.

 

-Ne is törődj vele. - Mondta a szemben ülő Hadrian. - Nem beszél olyanokról ami másokra nem tartozik.

 

A lány csak vállat vont majd amint észre vette hogy egy kuncsaft jött azonnal ragyogó arccal szaladt is felé.

 

-És tud beszélni? - Kérdezte Hadrian.

 

-Tud, csak nincs mit mondania.

 

Hadrian összehasonlította az előtte eszegető két alakot akik úgy hasonlítottak egymásra mint két tojás csupán annyi volt a különbség hogy Riyria szeme ragyogó kéken izzott.

 

-És mi volt az első szava? - Ezt hosszú kínos csend követte.

 

-Éhes. - Szólalt meg Riyria.

 

-Nincs több Riy, még a végén rosszul leszel. - Magyarázta az apja. Riyria minden könyörgési stílusát bevetette, de ez nem hatotta meg a tolvajt, a kislány végül feladta, majd engedelmesen vissza vitte a tányérokat a helyére.

 

-Nem lehet könnyű eset.

 

-Elsőnek még hisztizett. -Magyarázta Roys. - Csak később jött rá hogy minden próbálkozása hasztalan.

 

-A kislányra gondoltam. - Mondta Hadrian kissé gúnyosan. Roys felvont szemöldökkel nézett társára majd csak akkor vette le róla a szemét mikor a kislány ön erejéből mászott fel az ölébe majd onnan a padra.

 

Riyria és Hadrian farkas szemet néztek egymással majd mikor a férfi pislogott a kislány diadalmasan felpattant a széken mire Roys fenekére ütötte és minden szó nélkül vissza ült a helyére, Hadrian csodálkozva nézte végig a jelenetet.

 

-És vannak barátaid? - Kérdezte végül, de a kislány csak megrázta a fejét. - Hogyhogy?

 

-Nem szeretnek. - Mondta szomorkásan a lány.

-Ugyan már, ki ne szeretne egy ilyen kis angyalt mint téged?

 

-Az egyik fiú. - Mondta. - Azt mondta utál, majd megdobott a babámmal amit elvett tőlem.

Ezt néma hallgatás követte.

 

Hadria, Roys-ra nézett.

 

-Akkor ezért kaptuk azt a levelet, mi?

 

-Megvédtem a gyerekemet, ez várható volt.

 

-Eltörted a karját

 

-És?

 

Hadrian nem szólt semmit. - Azért vigyázz a hírnevünkre, nehogy ránk gyújtsák a házat. - Tette hozzá végül mire Riy aggódva nézett az apjára. Roys csak megsimogatta a lánya fejét majd rámosolygott.

 

-Semmi baj, Hadrian csak meg akar ijeszteni.

 

-De miért?

 

-Mert paranoiás.

 

-Az micsoda?

 

-Az az ember drágám aki mindentől össze vizeli magát.

 

-Inkább fogalmazzunk úgy hogy túlságosan óvatos. - Javította ki Hadrian.

 

-Miattam fél? - Fordult Riy Hadrian felé.

 

-Mondhatjuk úgyis. - Vonta meg a vállát.

 

A kislány szemei meg nagyobbak lettek mint voltak.

 

-Nem kell félnie Hadrian bácsi, papa vigyáz rám. - Mondta lelkesen majd Roys-hoz csúszott a mondandója demonstrálása végett.

Hadrian felnevetett. -Na épp ettől félek én is.

 

*******

 

Roys csupán délután merte kiengedni a kislányt, de azt is csak Hadrian vagy a saját kíséretében, viszont meghagyta neki hogy maradjon látó távolságon belül.

Riyria aki a környék egyetlen hintájánál játszott Hadriannal egyre jobban aggasztotta őt a csend még akkor is amikor a férfi beszélni próbált vele. Azon a délutánon a sírás kerülgette.

 

-Hadrian.

 

-Igen?

 

-Miért nem szeretnek engem a gyerekek? - Szipogta.

 

-Aki megdobott az csak egy a sok közül. Próbáltál már barátkozni?

A kislány megrázta a fejét.

 

-Hát akkor! Irány akkor a kicsik közé ifjú hölgy.

 

-És mit mondjak?

 

-Valami kedveset.

 

-De én nem akarok babázni!

 

-Nem biztos hogy csak babázni fogsz.

 

Hadrian gyorsan körbe nézett majd egy pontnál megcsillant a szeme.

 

-Nézd csak! - Hajolt közelebb a lányhoz majd rámutatott egy gyerek csoportra akik éppen fogócskáztak. -Megpróbálhatnál játszani velük.

A kislány csak bólintott majd zavartan feléjük sietett. Néha hátra nézett mire Hadrian egy,mosollyal bátorította. Riyria mikor az egyik gyerekhez ért megszólalt.

 

-Szia. -Mondta remegve - Játszhatok én is?

 

A kisgyerek egy darabig nem szólt semmit majd mikor ránézett felemelte a kezét mire mindenki abba hagyta a játékot és köréjük gyűltek.

 

-Mit kérdezett Mike? -Fordult hozzá az egyik lány.

 

-Azt kérdezte játszhat e velünk.

 

Erre mindenkiből kitört a nevetés ami miatt Riyria keze egyre jobban remegett.

 

-Nem vagy a barátunk! - Bökte meg a vállát Mike. - Menj innen!

 

-De nem csináltam semmit! - Fakadt ki végül Riy. - Csak én is játszani akartam.

 

-Hát velünk biztos nem fogaz játszani! - Mondta egy másik fiú.

 

-De miért? Mit csináltam?

 

-Azt hogy létezel!

 

-Nem barátkozunk korcsokkal!

-Nem vagyok korcs!- ellenkezett Riy

 

-Dehogynem te csak egy mocskos…- Mielőtt befejezte volna a mondatát egy ököl csapódott az arcába. Riyria ijedten nézett maga mellé, nem az apja, de nem is Hadrian állt mellette hanem egy vele egy idős vörös hajú fiú. Mike feltápászkodott mire a legtöbb gyerek hátrált, a megütött fiú is így tett, végül pedig már csak a por maradt utánunk.

 

-Szia. - Mondta a fiú. - Jól vagy?

Riyria bólintott.

 

-Én Max vagyok. -Nyújtotta a kezét amit a lány remegve megszorított. - Ne is foglalkozz azokkal az ökrökkel, szerintem tök klassz hogy félig elf vagy.

 

-Mi azaz elf?

 

-Nem tudod? -Riyria megrázta a fejét. -Az apukád sem mondta el? - Ismét megrázta a fejét. -Mi a neved?

 

-Riyria.

 

-Szép név.

 

-A tiéd sem rossz.- Riyria mosolyt erőltetett az arcára, és mikor Hadriant kereste a szemevel a férfi már nem volt a hintanal, az egész utcán csak Max és ő volt miközben a vilag kezdett besötétedni.

 

***********

 

-Aztán beütöttem annak a senkinek az arcát! Csak úgy ropogtak a csontjai.

 

-Gratulálok a lovagias viselkedésedért, de a legközelebbi alkalomkor szólj Hadrian-nak.

 

-Az nem lovagias.

 

-Soha nem mondtam hogy az legyél.

 

-Én viszont nem vagyok spicli, nem fogok másokat beárulni ha én is el tudom intézni. - Vágott vissza a fiu mire az anyja végleg feladta a vitázást. Max dacosan nézett az anyjára, majd egyszerűen sarkon fordult és az eppen apjával tárgyaló Riyria felé vette az irányt.

 

********

Riyria kiváncsian nézett az apjára aki elmesélte családjuk történetét.

 

-azért vagyunk félig elfek mert valamelyik szülőnk vagy nagyszülőnk ember volt. Bár nem dicsekvésre méltó dolog, de büszkének kell lennünk arra akik vagyunk és ahonnan származunk.

 

-Akkor miért nem szeretnek?

-Az emberek alapból nem szeretik az elfeket még akkor sem ha emberekkel keverednek.

 

-Megfogják érteni?

 

-Talán, de az emberek többsége fél attól amit az ember nem tud megmagyarázni. Lehet a kis része megérti, de nem az egész.

 

-Ezért titkoltad te is?

 

-Igen.

 

-Féltél?

 

-Egy kicsit.

 

-Nekem is félnem kell? - Roys magához ölelte a kislányt.

 

-Amíg veled leszek addig soha nem kell félned.

 

-És ha nem leszel velem?

 

-Mindig veled leszek Riyria.

Roys szorosabban magához ölelte a kis testet és gondolkodott. Máig bele se gondolt hogy mi is lesz ha a kislánya felnő, nővé érik és talán szerelmes is lesz. Roys rettegett a naptól amikor már nem lesz rá szükség, nem kell vigyáznia senkire csak majd egyszer végig nézi ahogy a lányát egy másik férfi védelmezi helyette. Roysot elfogta a félelem.

 

-Ígérem papa nem fogok többé bajba keveredni.

Roys elengedte a lányt.

 

-A gyerekkor abból áll hogy a hibáinkból tanuljunk, próbálgassuk magunkat, még gyermekkorban nem annyira vészes mint felnőtt korban rájönni dolgokra.

 

-Akkot bármit kérdezhetek?

-Minden kérdésnek megvan a maga ideje, de mondhatjuk így is.

-Akkor a kisbabákról nem kérdezhetek?

-Majd ha nagyobb leszel.

Zárta le a témát Roys.

 

Max és Riyria együtt töltötték az esti órákat a bordély házban. Max megtanította a lányt kártyázni amibe Hadrian is szívesen beszállt. A három barát órákig játszották a színre-szín, számra-szám játékot amiből legtöbbször a kardforgató vagy Max került ki győztesen, mikor már tizedjére kapott ki a lány, Riyria feladóan az asztalra terítette megmarad lapjait.

 

-Nekem ez nem megy. - Vágta rá duzzogva.

 

-Gyakorlás kérdése. - Vágta rá Hadrian. - Még csak most tanultad meg hogyan is kell játszani, persze hogy még nem megy, a kard forgatást sem anyuci hasában tanuljuk meg.

-Ott mit tanulunk? - Kérdezte Riy.

 

-A lét szükségleteket. A tested ott ismeri meg az emésztést, a vér ellátást a testedben.

 

-És a légzés? - Vágta rá Max.

 

-Azt csak a születésedkor. A babák azért is sírnak fel mikor megszületnek. Előtte a köldök zsinóron keresztül kapsz mindent. - A gyerekek értetlenül néztek a kard forgatóra. - A köldök zsinóron keresztül kapjuk a levegőt meg az ételt, azért van most köldökötök is a hasatokon.

 

- Erre a gyerekek szeme felcsillant, mire Max felhúzta a pólóját.

 

Az éjszaka kellemesebben telt melynek végét Hadrian és Roys alvásra való intése zavarta meg.

 

-Ideje lenne aludni. - Jelentette ki Roys mire a két gyerek csalódottan sóhajtottak. Riyria ismét bevetett minden könyörgési formát, de ez ismét értelmetlennek bizonyult. Riy szomorúan elbúcsúzott új barátjától, de előtte Max a fülébe súgott.

 

-Holnap mutatok valamit. - Azzal a fiú eltűnt a forgolódó tömegben.

Riyria és apja kézen fogva hagyták el a házat majd haza felé siettek a már kihalni kész utcán. A kislány kíváncsian figyelte az eseményeket az utcán. Szorgosan tekingetett jobbra, balra miközben az utca emberei sorra eltűntek a sötétségben. Az este hidegnek bizonyult, a szél gyengén tépte a kis család ruháját miközben közeledtek nem messze levő otthonukhoz.

A házuk nem volt sem túl nagy sem pedig borzasztóan kicsi, szilárd fa lapokból lett össze állítva, ablaka csak pár darab volt. Egy kis terasszal volt kiszélesítve a ház eleje melyen csak egy hinta ágy volt amit még Hadrian és Roys barkácsolt össze.

Riyria előre szaladt majd a hinta ágyra huppanva várta a néhány lépésnyire lemaradt apját aki miután beérte be is engedte a házba. A kislány ugrándozva vetette bele magát a homályba amit a tűzhelyen meg gyújtott hatalmas láng tett narancs sárga színné. A kislány ki húzott az ágy alól egy dobozt amiben játékok bújtak meg. Riyria egy rongybabát vett elő aminek az egyik karja kissé lötyögött, a kislány odament az apjához.

 

-Papa, leszakadt a karja!

Roys leguggolt a kislány elé, kezébe vette a már annyiszor megvarrt rongybabát majd kiegyenesedve az asztalhoz lepet és a szokásos rutin mozdulatokkal varrni kezdett, a kislány pedig hatalmas szemeit meresztve pedig csak figyelte ahogy az apja vissza műti a kart a megillett helyére.

 

-Kérek még! - Mondta izgatottan a kislány mikor minden ételt felfalt a tányérjáról. Az apja egy szót sem szólt csak ismét tele szedte a tányérját a félig megtelt fazékból, s amint a keze ügyébe került a jól ismert főzelék azonnal hozza látott a takarításhoz.

A vacsora végeztével a kandalló már bemelegítette a helységet miközben a kislány a takarójába bugyolálva hallgatta apja történetét.

 

-A csatornában voltak. Két személy egy tolvaj és egy zsoldos akik egy pillanat alatt barátból ellenségeké váltak.

 

-Miért papa?

 

-Mert a tolvaj titokban tartotta a barátja végzetét. A tolvaj úgy érezte ha elmondaná elveszítené a zsoldost és a biztos halálba rohanna csak a titok miatt. A zsoldos nem tudta mit gondoljon, de legszívesebben agyonverte volna a tolvajt.

 

-Én is. - Helyeselt a kislány.

 

-A tolvaj is ezt gondolta, nem lepte volna meg. Elsőnek jó ötletnek tűnt hiszen barátját akarta megvédeni, és addig nem akart róla beszélni amíg nem bizonyosodik meg arról hogy a kezetlen mágus nem hazudott nekik.

 

-Miért hazudna?

 

-A tolvaj nem bízik sok emberben, nem szerzett soha barátokat, ritkán mondta hogy tartozik bárhová is. Egyedül nőtt fel, már csupán a zsoldos és a szerelme maradt neki.

 

-Biztos lesznek többen is. - Mondta a kislány.

 

-Lehet, hogy többen lesznek, de soha nem lesz számára fontosabb személy mint az előbb említett két személy. Erre pedig a zsoldos is rájött de nem szólt egy szót sem csak ileszgette gondolataiban a kirakós darabjait.

 

-És mi volt a titok papa?

-Azt majd elmondom ha nagy leszel.

Az apa betakarta a kislányt aki szorosan magához ölelte babáját.

-Gonosz vagy papa.

-Vannak dolgok lányom amik súlyosabbak minden téglánál.

-Még ez a titok is?

-Igen.

Riyria tudta, hogy az apja nem fog többet elmondani sem a meséből sem az azt átölelő titokból, így becsukta a szemét és reménykedett benne miként majd ő maga találja ki a titkot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés